Az Aegon tavaly létrehozta az Országos Kármegelőzési Programot, amelytől a károk csökkenését várja a biztosító. Tapasztalata szerint a károk háromnegyedét lehetne megelőzni.
A közlemény szerint a program résztvevői - az Országos Rendőr-főkapitányság, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Geodéziai és Geofizikai Intézete, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és az Országos Polgárőr Szövetség - idén is folytatják az információ cserét, amely a kármegelőzés alapja.
Például a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács égisze alatt hamarosan lezárul az Országos Kriminológiai Intézettel és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokság közreműködésével végzett kutatás, amely az épületek betörési kockázatát vizsgálja, elkövetői szemszögből.
A földrengéskárokat pedig a geofizikai kutatások tudják csökkenteni. Az Aegon Magyarország tavaly közel 100 millió forintot fizetett ki földrengés károkra. A bejelentések főként Pest, Nógrád, Fejér és Komárom-Esztergom megyékből érkeztek. Az idei január 19-i földrengés közel 80 milliós kárt okozott a biztosító ügyfeleinek - fejeződik be a közlemény.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló