A portál értesülése szerint a katari uralkodócsalád egyik tagja a fővárosi Operaházzal szemben található, Lechner Ödön által tervezett Drechsler-palota (a volt Balettintézet) vevője. A csaknem húsz éve üresen álló épület a jövőben szállodaként működhet - közölte a honlap. Emlékeztetnek arra, hogy május végén a vs.hu dobta be a köztudatba, hogy a Drechsler-palota portugál tulajdonosai egy - akkor még ismeretlen - arab befektetőcsoportnak adták el az épületet.
A valasz.hu értesülése szerint a vevő valójában egy luxembourgi cég, az idén tavasszal bejegyzett Balett Properties S. A., amely mögött Jassim Bin Hamad Bin Jassim Bin Jaber AI Thani sejk, a katari uralkodócsalád 32 éves tagja áll. A sejk a Katari Iszlám Banknak, a világ ötödik legnagyobb iszlám pénzintézetének elnöke, a Credit Suisse Group AG és számos más nemzetközi cég igazgatóságának tagja.
A honlap szerint az épület értékesítése vélhetően nem ellenkezik a magyar állam akaratával, hiszen a katari befektető - tudomásuk szerint - a dohai nagykövet, Elter István jelenlétében írta alá az adásvételhez kapcsolódó iratokat.
Azt is felidézik, hogy a budapesti szállodaiparban jó ideje jelen van az arab tőke: a Lánchíd pesti hídfőjénél álló Gresham-palota tulajdonjoga például az ománi államé. A jordán gyökerű Mellow Mood csoport üzemelteti a Buddha-Bar Hotelt a Ferenciek terére néző Klotild-palotában, és nemrég ők szerezték meg a Párizsi Udvar tulajdonjogát. A fővárosi Zara hotelek szintén jordán fennhatóság alatt állnak. Ugyancsak arab kézben van az Erzsébet téri Le Méridien. A tulajdonos, az emírségekbeli Al Habtoor Group korábban azzal vált világhíressé, hogy Dubajban felépítette a hétcsillagos Burdzs al-Arab (Arabok tornya) szállót - írta a valasz.hu.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)