Nemrég közölte a kormányzat, hogy már 27 ezer lakásra vonatkozó igény érkezett be hozzájuk az Otthon Start programirodába, vagyis gőzerővel épülhetnek a lakóparkok és városnegyedek akár kiemelt beruházásként is. Azonban nem mindegy, hogy egy lakóparkban négy épület található hetven lakással, vagy tizenöt épület 1500 lakással.
A lakóparkok története meglehetősen hosszú időre nyúlik vissza, különösen markáns a jelenlétük az USA-ban és Dél-Amerikában. De természetesen nem minden lakópark, amit annak hívnak. Sőt, mifelénk különösen torzulnak a fogalmak, hiszen például luxusnak nevezik az eladók már azt az ingatlant is, ahol egy jobb fajta szaniter csillog az amúgy ízléstelen fürdőszobában.
- a belépés ellenőrzése a 24 órás portaszolgálattól a kerítésen át a biztonsági kamerák által nyújtott védelemig sokféle formában megjelenhet.
- Másrészt a lakópark rendelkezik olyan közösen birtokolt és használt javakkal, szolgáltatásokkal, amit kizárólag a lakók vehetnek igénybe.
- A harmadik fő ismérv, hogy lakóparkban a közösségi javak fenntartására és működtetésére önigazgatást hoznak létre.
A lakópark kifejezést a rendszerváltás óta használjuk Magyarországon is, először ezek a zárt lakóterületek a főváros magas presztízsű budai oldalán jelentek meg magas színvonalú szolgáltatásokkal, ezért a fogalomhoz kapcsolódott az exkluzivitás és a presztízs. Nem véletlenül nevezték ezeket a beruházásokat luxus- vagy elitgettónak.
Vagyis az 1990-es években a lakóparkba költözést nem a biztonság igénye motiválta, hiszen hazánkban nem vagy alig jelent meg a dél-amerikai társadalmakra jellemző különállás és bűnözés, inkább a kellemesebb, jobb lakókörnyezet, és a homogén, a lakók által megfelelőnek ítélt társadalmi közegben élés vágya motiválta a vásárlókat.
Evolúció a lakóparkokban
Ma már a lakóparkok nem igazán presztízsberuházások, sőt, valójában sokszor nem is lakóparkok, de a kifejezés széles körben használatos. Sokak szerint a lakópark nem több, mint egy kapitalista lakótelep. Az ingatlanfejlesztő cég abban érdekelt, hogy kis területen sűrű beépítéssel sok lakást építsen fel, ennek fejében viszont a játszótértől a fitnesztermen át olykor az úszómedencéig közösségi javakat kínálhat. Persze nagy a szórás.
A lakóparkok legnagyobb számban Budapesten és a környező agglomerációs településeken jelentek meg, illetve kisebb számban a nagyobb vidéki városokban és azok szuburbanizációs zónáiban is megtalálhatók. Magyarországon az igen sűrűn beépített és nagy épületmagasságú apartmanházas, valamint a kisebb mértékben beépített társasházas típus jellemző, a családi házas vagy villaházas típus nagyon kis arányt képvisel. A vásárlók többsége a zajos, zsúfolt, és lepusztult belvárosi részekből menekülve zöld és nyugodt környezetet keres.
A fővároson belül elsősorban a barnaövhöz sorolható kerületekben található a legtöbb, így a XIII., a XI. és a III. kerületben épültek markánsan ilyen típusú lakóegyüttesek. Ugyanis ezek azok a kerületek, ahol leginkább leépült az ipari funkció, hatalmas gyártelepek és csarnokok kínáltak új lehetőségeket, jelentős területek váltak tömeges, intenzív formában beépíthetővé. Nem véletlenül a rozsdaövezeti szabályozás is itt hozhat markáns konjunktúrát, a Rákosrendezői területet is ide sorolhatjuk, pár ott egyelőre a szappanopera cselekményének kibontakozása zajlik, a katarzis még hátravan.
Előreláthatóan hazánkban is növekszik a lakóparki ingatlanok és az ott élők aránya, miközben a lakóparkok várhatóan tovább differenciálódnak. A „lakótelepekhez hasonló” leértékelődési folyamattal is számolhatunk, ugyanakkor ez csak az alacsonyabb minőségű és legintenzívebben beépített lakóparkokat érinti majd. Persze az Otthon Start által generált erőteljes dömping módosíthatja a minőséggel kapcsolatos elvárásainkat.
De természetesen semmi sem fekete vagy fehér, hiszen a már említett rozsdaövezeti akciótervekben új városi alközpontok, illetve városnegyedek épülhetnek, illetve már épültek is. Ezek nyilvánvalóan a deklasszálódás ellen jelentős urbanizációs törekvéseknek tekinthetők, hiszen kiváló helyszíneket emel fel minőségi lakókörnyezettel és szolgáltatásokkal. Az előbb említett nagy volumenű fejlesztések nem is tekinthetők klasszikus értelemben lakóparkoknak, hiszen nem zárt területek, noha az integrációjuk a szélesebb városszövetbe nem megy egyik napról a másikra.
Élni és élni hagyni?
A lakóparkok kapcsán az egyik legizgalmas fogalom a közösség, mint olyan megjelenése. Bűvös szó a 21. században a közösség, nem véletlenül az irodaházakban, munkahelyeken, cégeknél folyton az employer brandinget emlegetik, majd ezzel összefüggésben a munkahelyi közösséget. Nyilvánvalóan ezt a szándékot a pandémia felerősítette, hiszen az elmagányosodás és a kiégés fokozott kockázatot jelentett azokban az években.
Ugyanígy a napi rohanás, az ismétlődő viselkedésminták, a digitalizáció, a személyesség helyett az online, virtuális világ térhódítása megkezdte az eróziót a nagyvárosi létben és a társas kapcsolatok minőségében is. Az elidegenedés már évszázados hagyományokkal bír, a városiasodás egyik alapélménye, még ha negatív értelemben is. Az online világ csak felerősíti ezt az érzést, amire sokszor az automatikus válasz a közösség, miközben azt tartalommal is meg kellene tölteni.
Mintha a közösség egy csettintésre kialakulna. Ugyanez az elem köszön vissza a lakóparkok életében, hiszen az a hamis illúzió, hogy az egy lakóparkba költözők közösséget alkotnak. Nem véletlenül a szakértők az Economx Real Talks podcast-sorozatának egyik adásában is értekeztek róla. Ahogy Tamási Áron mondta: azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Kérdés, hogy a lakópark valódi otthon, legalábbis olyan-e, amely közösséget teremt.
Ahogy dr. Dull Andrea környezetpszichológus, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának professzora említette a podcastban: az emberek közötti interakciók minősége, a közösségi terek megléte és használhatósága jelentős hatással van arra, hogy valaki hogyan érzi magát a választott lakóhelyén. Az otthonosság érzése egy alapvető pszichológiai szükséglet, amely az emberekben tudatalatti szinten is megjelenik. Az otthon megteremtése egyfajta belső igény, amely az emberek biztonságérzetéhez és kényelméhez kapcsolódik.
A lakások azonban nem önmagukban állnak, hanem nagyobb társasházak, netán a szocializmusból örökölt lakótelepek vagy éppen modern lakóparkok részét képezik. A klasszikus lakótelepek jelentős közösségi funkcióval rendelkeztek, mint játszótér, óvoda, bölcsőde, iskola vagy éppen kisbolt. Ma pedig lakóparkról beszélünk, amely egy picit szitokszó is Magyarországon, ráadásul minden építkezésre ráhúzzák a kifejezést.
A lakótelepek és lakóparkok esetében egyaránt alapvető kérdés a közösség és az egyén viszonya. A lakóparkoknál azokat a tulajdonosokat, akiket a közös anyagi helyzet és preferenciák terelnek egyetlen lakóhelyre, nem nevezhetjük közösségnek. Attól még, hogy sok ember lakik együtt egyetlen helyen, nem alkotnak közösséget, mondja Dr. Dull Andrea.
Arctalan lakótelepek jönnek létre
Visszatérve az Otthon Start programra, a 250 lakásnál nagyobb lakásfejlesztések, vagy nevezzük részben lakóparkoknak, a magyar lakáskultúra szerves részei lehetnek hosszabb távon, hiszen változnak a körülmények.
- Nőnek a lakásárak, a bekerülési költségek, az anyagköltségek;
- egyre kevesebb és egyre drágább az építési telek a belső negyedekben, de a külvárosokban is, nem véletlenül a rozsdaövezetek a metropoliszok aranybányái.
- Még ha majd "szinte" robotok is építik az új társasházakat, és az MI tervez meg mindent, akkor sem lehet olcsón kihozni ezeket a fejlesztéseket, vagyis sajnos növelni kell a lakásszámot, ami nyilvánvalóan nem növeli a komfortérzetet.
Mi volt a régi „szép” időkben? Többnyire 20-50 lakásos bérházakat építettek az elmúlt évszázadban a főváros belső kerületeiben, a gangos bérházak vagy paloták világában megannyi társadalmi státuszú ember megfért és még most is a mindennapos konfliktusokkal és örömökkel együtt.
Élhető lakótelepeket is felhúztak nagyobb lakásszámmal, de viszonylag nagy területen, legyen az a Wekerletelep vagy éppen az Óbudai Gázgyári Lakótelep. A budai részeken az 1960-70-es években épültek a szocialista „kockaházak”, vagy az azok által alkotott kis mini lakóparkok: 9-16 lakásos 2-6 épülettömbbel számolva is maximum 50-100 lakásos terek jöttek létre.
Majd jöttek a lakótelepek, ahol mégiscsak életre keltek a közösségek, még ha ezek a közösségek meglehetősen sokszínűek is voltak. Pozitívum, hogy a közösségi intézmények, mint iskola, óvoda, bolt, játszótér valódi életminőséget is biztosított valamilyen szinten. Itt már akár 10-50 ezer emberrel is kalkulálhatunk, miközben nem fekete-fehér a képlet, hiszen megnőttek a fák, sok minőségi élettér van ma is közösségi használatban, de ettől függetlenül senki sem akarja leélni az életét egy lakótelepen.
Ezzel összefüggésben képzeljük el a 250 lakásnál nagyobb fejlesztéseket, ahol akár 500-1000 ember is összezsúfolódik majd. A „15 perces város” koncepciójába persze alapvetően belefér, miközben az is nyilvánvaló, hogy nem az üres telkeket kell beépíteni, hanem a foghíjtelkeket és a belső rozsdaövezeteket a „kompakt város” eszmény érdekében, hogy horizontálisan ne nőjenek a városok.
De az is tény, hogy konkrétan Budapest lakossága nem nő, hanem stagnál 1,7 millió körül attól függően, hogy az egyes válságok a bevándorlásban éppen többletet jelentenek vagy a kivándorlást erősítik az agglomeráció felé.
Összességében mindenképpen pozitív, ha az egész világon megjelenő lakhatási válságban a magyar kormány proaktívan avatkozik a folyamatokba, azonban reméljük, hogy egy csökkenő lakosságú országban nem a falanszterek építése jelenti a jövőt.