Óvatos derűlátás érzékelhető az ingatlanpiacon, részben a hitelkamatok csökkenése, részben a csok plusz bevezetése miatt – közölte az Otthon Centrum (OC) pénteken.
Soóki-Tóth Gábor, az OC elemzési vezetője szerint az idei év biztató kilátásai már 2023 végén érzékelhetők voltak, az infláció csökkenésével a hitelkamatok megindultak lefelé. A szakember a közleményben kifejtette: vannak kedvező jelek a gazdaságban, a feszes munkaerőpiac további bérnövekedéssel járhat, ami a csökkenő kamatszint mellett hozzájárulhat a kereslet élénküléséhez.
A csok plusz megjelenésével nagyjából 15 ezerrel nőhet az adásvételek száma.
Az ingatlanközvetítő elemzési vezetője a lakáspiaci trendről elmondta: míg 2021-ben 160 ezer, 2022-ben 138 ezer, addig tavaly már csak 100-110 ezer adásvétel történt. De az adásvételek száma mellett a földrajzi megoszlás is változott: 2014-15-ben még Budapesten volt a legtöbb adásvétel, ezután a városokban, majd – különösen a falusi csok bevezetése után – a községekben, elsősorban a nagyvárosok körüli agglomerációs településeken nőtt erőteljesen a vásárlások száma. Ezzel szemben
2023 majdnem összes negyedévében már a legtöbb lakóingatlan-adásvétel olyan községekben történt, ahol igényelni lehetett ezt a támogatást, kevéssel megelőzve a városi tranzakciók számát.
Az Otthon Centrum hálózatában értékesített használt ingatlanok közül a családi házaknál 13,3 százalékkal, a téglalakásoknál 10,5, a panellakásoknál pedig 8,7 százalékkal nőtt az átlagos négyzetméterár 2023-ban éves szinten.
Azokban a városokban, városkörnyéki településeken, amelyek a legkedveltebbek a vásárlók körében, további árnövekedésre lehet számítani – fogalmazott Soóki-Tóth Gábor a közleményben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val