A Duna House közleménye szerint 2023-ban 90-110 ezer adásvétel történt. idén azonban aktívabb piaccal számolnak, 110-130 ezer adásvétellel. A cégcsoport által becsült 7813 tranzakcióval december a harmadik legerősebb hónap volt tavaly, annak ellenére, hogy általában az év utolsó hónapjának forgalma a leggyengébbek közé tartozik.
Éves szintén a Duna House 91 ezer tranzakciót becsült, ám azt írták, ez a pontos számok beérkezése után növekedni fog.
A cégcsoport nemzetközi pénzügyi márkája, a Creditpass adatai szerint a hitelpiacon is aktívan alakult az év vége: a pénzügyi közvetítő szerint 67 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel volument becsül 2023 decemberére, ami éves összevetésben 63 százalékos növekedésnek felel meg.
A Creditpass szakemberei szerint az önkéntes THM-plafon, valamint az otthonteremtési támogatásokkal elérhető hitelkonstrukciók pozitív hatásaként 750-850 milliárd forintos aktív piaccal kalkulálnak 2024-ben – úgy vélik, az év végi erősödés is ennek volt köszönhető, mivel a kifutó csok-kedvezményt még számos család igénybe vette.
Váratlan pozitív fordulatot hozhat 2024 az ingatlanpiacon
Fellendíthetik az ingatlanpiacot 2024-ben az idén elhalasztott építkezések és adásvételek, valamint a javuló gazdasági feltételek az építőipari szakértők és az ingatlanközvetítők szerint.A tendenciákról itt írtunk részletesen--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kiverte a biztosítékot a FIFA döntése: őrjöngenek a szurkolók és a vendéglátósok
Már nem készpénzt kérnek karácsonyra a fiatalok: megdöbbentő dolgot írnak helyette a kívánságlistára
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Most érkezett: katonai drónok támadtak Zelenszkij gépére, áttörték a légtérzárat
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá
Kamufotó okozott hatalmas galibát: vonatjáratokat is töröltek miatta