Ahogy arra számítani lehetett, augusztusban látványosan megugrott a kereslet a lakáspiacon, de a kínálat is igyekszik lépést tartani a fokozott érdeklődéssel – derül ki az ingatlan.com legújabb elemzéséből, amely bemutatja, hogyan alakult az eladó lakóingatlanok iránti kereslet és a kínálat augusztusban, az Otthon Start Program szeptemberi indulása előtt. A DKT-Gemius által auditált adatok szerint
augusztusban több mint 2 millió valós felhasználó látogatta az ingatlan.com-ot, akik az eladó lakásokra és házakra több mint 410 ezer telefonos érdeklődést adtak le. Ilyen magas keresleti szintre utoljára 2021 április–májusában volt példa, az augusztusi hónapokat tekintve pedig 2019-ben volt hasonló az érdeklődések száma.
„A kereslet erejét jelzi, hogy havi szinten 47 százalékos volt az erősödés, pedig már júliusban is lehetett tudni a programról. Vagyis viszonylag magas volt a bázis az előző hónapban is. Éves alapon pedig 59 százalékos volt a növekedés. Több vármegye is kiemelkedő bővülést mutatott tavaly augusztushoz képest. Győr-Moson-Sopronban 101 százalék, Csongrád-Csanádban 96 százalék, Bács-Kiskunban 81 százalék, Szabolcs-Szatmár-Beregben 73 százalék, Komárom-Esztergomban és Pest vármegyében egyaránt 66 százalékkal nőtt a kereslet. A fővárosban pedig 58 százalékkal nőtt az eladó lakások és házak iránti telefonos érdeklődések száma” – ismertette a beszédes számokat Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Hozzáfűzte: „A kereslet nyár végi felfutása egyértelműen az Otthon Start Programnak köszönhető. A kedvezményes, legfeljebb 3 százalékos kamatozású hitellel az első lakásukat vásárló fiatalok jóval kedvezőbb feltételek mellett tudnak belépni a piacra. Ez a várakozás már augusztusban érezhetően megmozgatta a vevőket, akik közül sokan a következő fél évben tervezik megvenni a kiszemelt lakásukat vagy házukat”.
A szakember azt is elmondta: A vevőjelölteknek kedvez, hogy a kínálati oldalon is megindult a bővülés. Igaz összességében ellenére a kereslet ereje erősebb volt, mint a kínálaté, ami a program iránti fokozott érdeklődést mutatja. Augusztusban több mint 30 ezer új lakóingatlan hirdetést adtak fel a tulajdonosok és ingatlanközvetítők, ami havi szinten 1 százalékos, éves összevetésben pedig 17 százalékos növekedést jelent.
Július végén még 135 ezer eladó lakás és ház közül választhattak a vevők, augusztus végén viszont már csak 131,5 ezer lakóingatlan-hirdetés szerepelt a kínálatban. Balogh László szerint ez azt jelenti, hogy
hiába adnak fel hónapról hónapra több hirdetést, a piacról gyorsabban tűnnek el a lakások, mint ahogy újak megjelennek.
A szakember úgy látja, hogy a továbbköltözéssel tervezőknek most érdemes piacra lépni. „A tulajdonosok számára kedvező helyzet alakult ki, mert a kereslet intenzív növekedése miatt nagyobb eséllyel és gyorsabban tudják értékesíteni lakásukat. Az augusztusi kutatásunk alapján a most keresgélő jelentős része fél éven belül tervezi megkötni az adásvételt, így a továbbköltözésben gondolkodók most tudják a leghatékonyabban meglovagolni a kibontakozó keresleti hullámot” – fogalmazott az ingatlan.com szakértője.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben