Tavaly nagyot ment a magyar lakáspiac, majd a lendület idén is markánsan folytatódott. Jól ismerjük az okokat, hiszen az állami ösztönzők mellett egyrészt tavaly a mérséklődő inflációnak köszönhetően a lakáshitelek 6 százalék közelébe csökkentek, amely egyfajta lélektani határnak bizonyult a vásárlók körében a korábbi 8-9 százalékos kamatok után. Másrészt az állampapírpiacról kiáramló jelentős tőke, illetve a magánnyugdíjpénztári megtakarításának lakáscélú felhasználhatósága újabb lendületet adott az adásvételeknek.
Mi most a zenga.hu látogatottsági adatai segítségével megnéztük, hogy az idei évben hogyan alakult a magyar lakáspiac. A június végi adatokat, azaz a 26. hét (június 23-29.) statisztikáit tekintjük száz százaléknak, mert az ezt követő héten jelentették be az Otthon Start Programot (OSP). Vagyis ez egy jó kiindulópont arra, hogy a korábbi nagyobb keresleti hullám, illetve az OSP nyomán kialakuló újabb fellendülés nagyságrendjét bemutathassuk.
Kapcsolódó
Lássuk az első hullámot!
De először tekintsünk vissza a közelmúltba, hiszen ez is jól jelzi, hogy a 2022 után alaposan visszaesett lakáspiacnak hogyan sikerült újabb lendületet vennie. Idén január elsején a zenga.hu oldalán az érdeklődések száma a júniusi adat háromnegyedére esett vissza, ami igazolja a magyar ingatlanpiac törvényszerűségeit. Általánosságban elmondható ugyanis, hogy az év végi és az év eleji forgalom jócskán visszaesik, hogy majd tavasszal nagyobb lendületet vegyen a piac.
Azonban idén ez a fellendülés már februárban bekövetkezett, amikor a júniusi érdeklődések 155 százalékát mérhette a zenga.hu, vagyis több mint másfélszeres volt a portálon a lakáshirdetéseket megtekintők száma. Ez a növekvő kereslet később fokozatosan konszolidálódott, ahogy az állampapírpiacról megérkező vásárlók nyélbe ütötték a tranzakcióikat. A nagyobb roham április második hetében ért véget, ezt követően a júniusi 100 százalékhoz képest már csak 15-20 százalékos növekedést tapasztalhatunk.
Az Otthon Start ismét felpörgette a piacot
Majd jött a következő nagy hullám az Otthon Startnak köszönhetően. Bár az OSP hivatalosan szeptember elején indult el, az első kormánykommunikáció a programról már július 3-án megtörtént, amikor Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette: a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa, és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.
A hirtelen felerősödő lendületet mutatja, hogy az egyik hitelközvetítő portál adatai szerint az ezt követő két hétben több mint négyezren érdeklődtek a még el sem induló Otthon Start iránt. A hatalmas figyelmet a zenga.hu adatai is alátámasztják, hiszen az érdeklődések száma csaknem 50 százalékkal emelkedett július végére-augusztus elejére június végéhez képest, azaz mindössze egy hónap alatt.
Majd fokozatosan emelkedett az érdeklődések száma, hiszen e tekintetben szeptember első hetéig 168-187 százalékos növekedést könyvelhetett el a lakáshirdetési portál a júniusi adatokhoz képest. Az Otthon Start sikerét mutatja, hogy a lendület azóta sem tört meg, a nyár közepi statisztikákhoz képest továbbra is 40-60 százalékkal nagyobb az érdeklődők száma a zenga.hu adatbázisában található ingatlanok iránt, mint a kiindulópontnak tekintett június végén.
Mit keresnek?
Nagyon érdekes megfigyelni, hogy milyen típusú ingatlanokat keresnek a vevőjelöltek, vagyis mennyire népszerűek a felújítandó, az átlagos állapotú és a felújított otthonok. Már a korábbi években megtapasztaltuk, hogy a felújítandó lakások iránt a pandémia előtti időszakhoz képest megváltozott a vevői hozzáállás. Míg az elmúlt évtizedben szívesen újítottak fel a tulajdonosok lakásokat, addig a COVID-19 után már nem annyira keresik a rossz állapotú otthonokat. Ennek fontos okai, hogy mind az építőanyagok, mind a munkaerő-költségek megnőttek, amelyhez korábban jelentős infláció is társult.
Ebben a piaci helyzetben kiszámíthatatlanná váltak a felújítási költségek, ráadásul jelentősen emelkedtek is a renoválási munkálatok díjai, így inkább az átlagos vagy jó állapotú otthonokat preferálják a vásárlók. Nem véletlenül az Otthon Start bejelentése előtti hét és a szeptember végi adatok tükrében sem lendült fel a felújítandó lakások iránti kereslet, hiszen október elején a június végi adatok 99 százalékát mérték, vagyis stagnálásról beszélhetünk.
Ellenben a 26. és a 40. hét között a jó állapotú lakások iránti érdeklődések 57 százalékkal, míg az újszerű ingatlanok iránti érdeklődések 49 százalékkal nőttek. Az átlagos lakások iránti érdeklődések emelkedése pedig 27 százalékos volt. Vagyis a lakosság a felújítandó otthonok helyett továbbra is a jó állapotú vagy újszerű lakásokat részesíti előnyben. Az majd a jövő zenéje, hogy az állami felújítási programok hogyan módosítsák a jelenlegi preferenciákat akár középtávon is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon