A WING lakófejlesztésekre specializálódott márkája, a LIVING 2019-ben indította el a XIII. kerületi Ferdinánd negyed szívében, a Szabolcs utcában található, összesen négy ütemben épülő Park West projektet, melynek 229 lakásos első ütemét, a Park West 1-et 2022-ben, 234 lakásos második ütemét, a Park West 2-t 2023-ban adta át. Ezúttal a 230 lakásos harmadik ütem, a Park West 3 szerezte meg a használatbavételi engedélyt, míg a negyedik, egyben utolsó ütem, a Park West Rise értékesítése 2025 júliusában indult el.
A lakópark mindössze néhány lépésre található a Dózsa György úttól és a Lehel utcától, így kitűnően megközelíthető gyalogosan, gépjárművel, kerékpárral és tömegközlekedéssel is, negyedórás sétával pedig elérhető a Westend bevásárlóközpont, a Városliget, a Fővárosi Állat- és Növénykert és a felújított Széchenyi fürdő is.
Kapcsolódó
A fejlesztéssel a LIVING elsősorban a városi életet és aktív életmódot kedvelő közönséget célozta meg, akiknek fontos szempontot jelent az elhelyezkedés, a megközelíthetőség, illetve a lakópark biztosította komfortnövelő szolgáltatások. A hőszivattyús, illetve a felület hűtési és -fűtési rendszernek, a három rétegű üvegezéssel ellátott homlokzati nyílászáróknak, valamint a 15 centiméteres hőszigetelésnek köszönhetően az év minden szakaszában megfelelő hőmérséklet biztosított a lakók számára.
„A Ferdinánd negyed az elmúlt években az ipari múltból egy élhető, modern városrésszé formálódott, a kiemelkedő infrastruktúra és a tudatos városfejlesztés révén pedig már a szűk belvárossal is felveszi a versenyt. A rozsdaövezeti besorolás ráadásul további vonzerőt jelent a vásárlóknak az 5 százalékos áfa-visszaigénylés lehetőségével” – mondta Tatár Tibor, a WING magyarországi lakó- és irodafejlesztési üzletágainak vezetője.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat