A csökkenő állampapír-hozamok miatt már az idén egyre többen tértek vissza a lakáspiacra, a jövő év elejére várható állampapírokból származó kamatkifizetések, és a lejáró állampapírok pedig akár 1000 milliárd forint plusz tőkét jelenthetnek a szektor számára, ami jelentősen erősítheti a befektetői kedvet a fővárosban a Duna House elemzése szerint.
– mondta Máté Ferenc, a Duna House vezérigazgató-helyettese.
Kapcsolódó
A tranzakciós adatok alapján Budapesten a befektetői kör számára Erzsébetváros (14 százalék), Józsefváros (11 százalék) és Terézváros (10 százalék) mellett előnyben részesített terület volt még Újbuda, a XIII. kerület, valamint Zugló is, a befektetők 8-8 százaléka választott ezen kerületek kínálatából, míg például Budafok-Tétényt vagy Rákosmentét alig, Soroksárt pedig szinte egyetlen befektető sem preferálta.
A cég közreműködésével értékesített fővárosi lakások harmadánál jelölték meg az ügyfelek a befektetési célú vásárlási motivációt, de ez a szám tartalmazza azon tranzakciókat is, amelyeket gyermekük későbbi lakhatása céljából kötöttek a szülők.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben