Már az Otthon Start program bejelentése felfokozta a várakozásokat a Velencei-tó körüli települések ingatlanpiacán, innentől kezdve pedig elkezdtek emelkedni az árak is - mondta dr. Kovács Csaba, a Balla Ingatlan agárdi irodájának szakmai vezetője. Sokszor lehetett azzal találkozni, hogy akik már korábban is hirdették eladásra az ingatlanjukat, azok ekkor visszavonták a hirdetést, majd később egy magasabb árral léptek ismét piacra.
Az Otthon Start egy másik hatását is érzékelte azonban a szakértő, mégpedig azt, hogy mivel a kamattámogatott hitelt lakóingatlanokra lehet csak felvenni, így a Velencei-tónál nagy számban előforduló hétvégi házak, azaz nyaralók piacát erősen lenyomta: ezeknek a kereslete mintegy felére esett vissza az elmúlt néhány hónapban.
Mindez azt jelenti, hogy miközben az árak az Otthon Starttal elérhető ingatlanok esetében rövid idő alatt nagyot emelkedtek a környéken, addig az ugyanitt található, akár azonos méretű és adottságú hétvégi házak ára viszont megállt vagy akár csökkent, hiszen a kereslet szinte teljes egészében az Otthon Start-os ingatlanokra irányul.
Így jelenleg egy-egy hétvégi ház - mely csak piaci alapú lakáshitellel vásárolható meg - ára 35–40 millió forint környékén alakul, míg a kamattámogatott hitellel elérhető ugyanolyan méretű és adottságú, de lakóingatlanként szereplő házak ára már a 65 millió forintot közelítik - magyarázta Kovács Csaba, aki hozzátette, hogy ha magasabb is a piaci alapú hitel kamata, annyival nem kedvezőtlenebb, mint amennyivel drágábbak az Otthon Start hitellel elérhető ingatlanok.
Ugyanakkor megfigyelései szerint a vevők túlnyomó többsége most csak a 3 százalékos kamatra tud fókuszálni, és nem veszik figyelembe, hogy milyen árkülönbségek alakultak ki a hitel torzító hatása miatt az ingatlanpiacon.
A társasházi lakások esetében a szakértő egyébként mintegy 30 százalékra teszi a néhány hónap alatt bekövetkező áremelkedés mértékét, miközben az alku sem volt igazán jellemző, gyakran keltek el irányáron az ingatlanok. Mára viszont megtört az emelkedő tendencia, és úgy tűnik, hogy akik megtehették, azok korábban drágán bevásároltak.
Kovács Csaba szerint ugyan a kínálat ennek hatására egy időre erősen beszűkült, így ez is állhat a lanyhuló aktivitás mögött, azonban mára nagyon sok új tulajdonos kapott kedvet az értékesítésre a magas árakat látva. Így ismét bővülni kezdett a választék, ennek ellenére úgy tűnik, hogy lecsengőben van a roham.
Mindenesetre rendkívül magasra kúsztak az árak, jelentősek a túlárazások, a korábbi 800 ezer forintos négyzetméterárak már 1 millió forint fölé mozdultak, de az újépítésű lakásoknál is árat emeltek a fejlesztők. Utóbbi kapcsán megjegyezte, hogy a kisebb méretű, de valóban jó minőségű újépítésű lakásokat akár 1,5 milliós négyzetméteráron is elvitték a vevők, míg az újépítésű átlagár most 1–1,5 millió forint között mozog.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon