BUX 143889.34 1,62 %
OTP 46100 3,02 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A Szahara is nedvesebb a budapesti lakáspiacnál

Több hullámban emelkedtek az ingatlanárak a XVIII. kerületben az elmúlt egy évben, a legutóbbit az Otthon Start keltette a piacon, amit már előre beáraztak az eladók. A támogatott hitel hatására eltűntek az alkuk, a komolyabb befektetők, és a keresett kategóriákból a kínálat is.

2025. október 27. hétfő, 09:44

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mozgalmas éve volt az ingatlanpiacnak a XVIII. kerületben is, amit első körben az állampapírpiaci pénzek, aztán pedig az Otthon Start hozott lázba. Bizonyos kategóriában szinte teljesen eltűnt a kínálat, így a kisebb, keresett ingatlanok körében az árak - még ebben az egyébként olcsónak számító budapesti kerületben is - az 1,5 millió forintos négyzetméterárnál torpannak csak meg.

Tavaly októbertől beindult az áremelkedés, mely egészen 2025 áprilisáig tartott. Egyes helyeken akár a 20 százalékot is elérte a drágulás mértéke, amely átlagosan 5-15 százalék között alakult - jelezte Rácz Gyula László, a Balla Ingatlan XVIII. kerületi irodájának szakmai vezetője az elmúlt év ingatlanpiaci változásait elemezve.

Ezt követően lassulás kezdődött, majd amikor megtörtént az Otthon Start program bejelentése, augusztusban jelentős mértékben megugrott az érdeklődések száma. A 3 százalékos támogatott hitelt az ingatlanpiac már előre beárazta, így ekkorra további 10-12 százalékos áremelkedéssel lehetett találkozni.

Eközben az alku lehetősége szinte teljesen eltűnt, legfeljebb csak az erősen túlárazott ingatlanok esetében nyílt rá lehetőség. Jellemzővé vált, hogy az ingatlanok irányáron kelnek el, sőt, ahol több vevő is megjelent, ott licit is előfordult, melynek eredményeként akár 1–3 millió forinttal is drágábban értékesítette végül a tulajdonosa az ingatlant az eredeti hirdetési árhoz képest.

Nincs már túlárazás?

Túlárazott ingatlanokról mostanában nem nagyon beszélhetünk, mert a gyors áremelkedés miatt a piac utolérte a korábban irreálisan magas áron kínált ingatlanokat, hacsak nem emelték tovább az árat a tulajdonosok. 2025 októberére a garzonlakások és az 1+1 félszobás lakások négyzetméterára bekúszott az 1,1–1,5 millió forintos árszintre, és a jobb állapotú 28–39 négyzetméteres paneleket is éppen csak 1,5 millió forintos négyzetméterár alatt lehet megvenni. A téglalakások esetében is hasonló árakra számíthatnak a vevők, azonban nem sok ilyen méretű ingatlant találnak a piacon, ezért is drágultak meg ennyire - figyelmeztetett a szakértő.

Az 50–60 négyzetméteres panellakások ára a XVIII. kerületben 52–65 millió forint között mozog, ami 920 ezer – 1,25 millió forintos négyzetméterárat jelent. Ha valaki például egy 53 négyzetméteres, felújított panellakást venne, akkor 65 millió forintos árra számíthat. A téglaépítésűek ebben a kategóriában is hasonló árakon mozognak, illetve itt adott esetben elérheti a négyzetméterár az 1,3 millió forintot is.

Családi házaknál a 70-80 milliós kategóriát veszik leginkább, de ezek általában erősen felújítandó ingatlanok, amelyekre még 30 millió forintot rá kell költeni. Ugyanakkor az is igaz, hogy a vevők félnek az átlagos vagy felújítandó ingatlanoktól, így ezeknél hosszabb eladási időre kell számítania a tulajdonosának - jegyezte meg a szakértő.

Azt is hozzátette, hogy a túl magasra kúszó árak miatt a nagyobb befektetők már kikoptak a piacról, magánszemélyek vásárolnak legfeljebb egy-egy lakást bérbeadási céllal. És szinte mindenki Otthon Start hitelből vásárol, lehetőleg csak minimális önerővel, hogy minél inkább kihasználják a 3 százalékos kamattal elérhető hitelt. Természetesen, ha magasabb a vételár, akkor nagyobb, akár 20-30 százalékos önerővel futnak neki a vevők a vásárlásnak.

Farkas Tibor
Farkas Tibor
Farkas Tibor ingatlanpiaci szakújságíró, elemző. Évtizedek óta foglalkozik kiadványszerkesztéssel, offline és online weboldalak tartalomkészítésével, korábban többek között az állami és a civil szervezeti szektorban is tevékenykedett. Bölcsészdiploma mellett rendelkezik ingatlanközvetítő és értékbecslő, valamint logisztikai szervező végzettséggel. Több mint másfél évtizede specializálódott az ingatlanpiacra, ahol számos online hírportál és offline kiadvány szerkesztőjeként, újságírójaként tevékenykedett. Többek között az iroda.hu csoport, az ingatlan.com csoport és Az Év Irodája szerkesztőjeként és munkatársaként, illetve az Ingatlan Évkönyv munkatársaként és főszerkesztőjeként is dolgozott hosszú éveken át. Néhány ingatlanpiaci portál, ahol közreműködött korábban: ingatlanmagazin, irodablog, realista. Jelenleg ingatlanpiaci, illetve kripto- és blokklánc-ökoszisztémás szakanyagokat készít.

Ez is érdekelhet