A HelloParks alapítása idején a világjárvány és az ellátási láncok zavarai jelentős kihívás elé állították az ipari ingatlanfejlesztőket. A készletezési módszerek megváltoztak, a kereslet pedig elindult a modern ipari létesítmények irányába. A bérlők a környezetbarát, magas működési hatékonyságú raktárépületek felé fordultak.
Öt év, több mint 500 ezer négyzetméter
A HelloParks ezt a piaci trendet korán felismerte, és 2020-ban Budapest körül három stratégiai helyszínen – Fóton, Maglódon és Pátyon – kezdett ipari és logisztikai megaparkok fejlesztésébe. Az előkészületeket követően a vállalat 2022-ben adta át első két csarnokát összesen 92 ezer négyzetméter területtel, amelyek mindössze két hónap leforgása alatt 100 százalékig megteltek bérlőkkel.
Kapcsolódó
A kivitelezések dinamikus ütemben folytatódtak, 2023 végére további négy csarnok átadására került sor mintegy 174 ezer négyzetméternyi összterülettel. Szintén 2023-ban a HelloParks a fővárosi agglomeráció egy negyedik fontos kereskedelmi csomópontjában, Alsónémediben fogott újabb csarnok építésébe. 2024-ben ugyancsak két raktárcsarnok építése fejeződött be, összesen 102 ezer négyzetméteren.
A HelloParks raktárfejlesztései 2025-ben is zajlanak: még idén elkészül a fóti FT3 és a pátyi PT5, így a társaság öt év alatt több mint félmillió négyzetméternyi logisztikai és ipari terület kialakítását fejezi be.
Fenntartható csarnokok, világcégek a bérlők között
A HelloParks élen jár a fenntartható ipari létesítmények fejlesztésében Magyarországon. MG1-es csarnoka az országban elsőként szerzett BREEAM Excellent minősítést a New Construction kategóriában 2022-ben, egy évvel később pedig az Outstanding szint teljesítése is elsőként sikerült az ugyancsak Maglódon található MG3-nak. A társaság valamennyi épülete emellett megszerezte az EU Taxonómia hitelesítést is, ami egyedülálló a hazai piacon.
„Büszkék vagyunk, hogy elkötelezett és lendületes szakértő csapatunk munkájának köszönhetően mára a legnagyobb cégekkel versenyzünk az ágazatban. Olyan megoldásokat alkalmazunk, amelyek a bérlőink működését hatékonyabbá, környezetterhelését pedig alacsonyabbá teszik” – mondta Nemes Rudolf, a HelloParks vezérigazgatója.
A vállalat raktárcsarnokait több meghatározó nemzetközi világcég meggyőzőnek találta. Az elmúlt években így a BYD, a DHL, a dm-Drogerie Markt, a Gebrüder Weiss és az Aeroplex is a HelloParks létesítményeit választotta. A létesítmények emellett az intézményi befektetők figyelmét is felkeltették: 2024-ben, a hazai ipari ingatlanpiac valaha volt legnagyobb egyedi ügylete keretében, az ERSTE Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap tulajdonába került a HelloParks PT2-es és PT3-as épülete Pátyon.
Környezettudatosság a működés minden szintjén
A HelloParks a klímasemlegességhez szükséges elvárások teljesítésében is élen jár, az országban egyedülálló módon részletes klímasemlegességi útvonaltervet is kidolgozott 2035-ig. A cég az idén 100 százalék zöldenergia használatára állt át teljes raktárportfóliójában, 2028-ra pedig net-zero kibocsátási célt tűzött ki maga elé új épületeinél, üzemelési karbon tekintetében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező