A Budapest kerületeiben zárult 2024-es tranzakciók száma 42 százalékkal haladja meg az előző évi értéket, a kereslet növekedése pedig a fővárosi átlagos négyzetméterár 7 százalékos növekedését hozta, így a középérték 941 ezer forint volt tavaly, az otthonteremtésre fordított átlag pedig meghaladta a 61,6 millió forintot a Duna House értékesítési adatai szerint.

A 2023-as statisztika szerint hat, 2024-ben pedig már hét fővárosi kerület kínálta millió feletti átlagos négyzetméteráron az ingatlanokat, az idei évben várható keresletnövekedés miatt pedig további áremelkedésre számíthatnak majd a budapesti lakás vásárlását tervező ügyfelek. A budai oldalon a XII. kerület, Pesten az V. kerület nyerte az árversenyt, mindkét területen 1,3 millió feletti átlagos árat fizettek négyzetméterenként a vevők. 

Az átlagos ingatlanértéket illetően azonban a Hegyvidéken és az V. kerületben költött 100 millió forint körüli összeg sem volt elegendő az első helyhez, ugyanis a II. kerületben ennél is több, közel 120 millió Ft volt az ingatlanvásárlásra költött átlag. A népszerű budai kerületben 2024-ben is 1,2 millió forint körül alakult az átlagos négyzetméterár.

Millió feletti négyzetméterárakat mért továbbá az ingatlanközvetítő Budán az I. kerületben (1,2 millió Ft/m2), Óbudán (1,1 millió Ft/m2), valamint a keresett Újbuda területén, ahol így már csaknem elérte 1,2 millió forintot a négyzetméterenkénti átlag.

Emellett a pesti kerületek között az újépítésű projektek terén vezető szerepet betöltő XIII. kerületben is 1,1 millió forint fölé szökött az összes ingatlantípus figyelembevételével számított átlagos ár négyzetméterenként. A rövidtávú lakáskiadás szabályozása felforgatta Terézváros ingatlanárait, ahol kisebb mértékű csökkenés után négyzetméterenként átlagosan 950 ezer forintos árat fizettek a vevők. 

A fővárosban egyébként Csepelen lehetett a legkevesebb összegből ingatlant vásárolni, itt 33,7 millió forint volt az átlag 2024-ben, amiért 54 négyzetméteres alapterülettel gazdagodhattak az új tulajdonosok. A legkedvezőbb alternatívát azonban Soroksár jelentette 2024-ben, ahol 571 ezer forintba került átlagosan egy négyzetméter.