BUX 131866.93 -0,14 %
OTP 40860 -0,54 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Furcsa dolog derült ki a babaváró hitelről

Újabb furcsa elemet talált a 2023-as büdzsében a Periféria Központ.

2022. július 17. vasárnap, 16:50

A költségvetés tervezéséről eddig is tudtuk, hogy teljes vakrepülés, és a számok már a törvényjavaslat benyújtásakor sem valósak, de mindig találhatunk újabb bizonyítékokat - írta a Periféria Központ.

A babaváró hitel (és más lakástámogatások) folyósításakor a pénzintézetek egyszeri költségtérítésre jogosultak, amelyet az állami költségvetésből térítenek számukra. Ennek összegét idén áprilisban módosította egy kormányrendelet; a százalékos összegek (0,8, illetve 3 százalék) helyébe fix forintösszegek (50 ezer forint) kerültek. A két hónappal később, júniusban benyújtott 2023-as költségvetésben viszont még mindig a korábbi szabályok szerint számoltak - hívta fel a figyelmet a közpolitikai kutatóintézet.

A kutatók szerint az sem szolgálja a lakástámogatások kiszámíthatóságát, hogy százmilliárdokat terveztek be jövőre olyan eszközökre, amelyek a jelenlegi szabályok szerint 2022 decemberéig igényelhetők (otthonfelújítási támogatás, babaváró hitel). Ezeket valószínűleg majd meghosszabbítják, de arról fogalmunk sincs, hogy a feltételek hogyan változnak jövőre, és ennek milyen költségvetési hatásai lesznek.

Domokos László
Domokos László

Ez is érdekelhet