Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a II. kerület országgyűlési képviselője hétfőn az építkezés helyszínére látogatott, ezt követően arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a következő napokban megkezdik a lebontott gyárépületek alapjainak feldarabolását és elszállítását. A várhatóan tavaszra befejeződő bontási munkákat úgy ütemezik, hogy a Széll Kálmán tér felújítását ne hátráltassa és a karácsonyi vásárlásokat se nehezítse parkolóhiány - tette hozzá.
A munkálatokkal egyidejűleg környezeti állapotfelmérést is végeznek, mivel ezen a területen sok évtizeden keresztül ipari tevékenység folyt. Ennek ismeretében dönt majd a környezetvédelmi hatóság a beavatkozásról - tájékoztatott a miniszter.
A közlemény szerint nyílt közbeszerzési eljárás indult a park és a mélygarázs tervezésére, valamint a kivitelezéssel kapcsolatos egyéb mérnöki szolgáltatásokra.
A Fény utca gépjárműforgalmának elvezetésére a tervezőnek olyan megoldást kell találnia, hogy a Millenáris régi és új része között a gyalogos átjárás zavartalan lehessen - emelte ki Varga Mihály a tájékoztatásban. A létesítmény látványterveit a jövő év elején mutatják be, a park és a mélygarázs 2017-ben készülhet el - áll a közleményben.
A kormány 2013-ban határozott arról, hogy a Budapest II. kerület, Margit körút 85-87. szám alatt található ingatlanon, az egykori Ganz-gyár és ipari minisztérium helyén közpark létesüljön. A forgalmas környék átszellőzését akadályozó, jó ideje használaton kívüli épületeket 2015 tavaszára bontották le a földfelszínig - idézik fel a közleményben.
Legolvasottabb
Itt az újabb mérföldkő az állampapíroknál: jöhet a kamatcsökkentés is?
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Erős üzenetet kapott Orbán Viktor Brüsszelből, azonnal lépnie kell
Gigabírságot kapott az egyik népszerű pornószolgáltató
Lélektani határon billeg az euró-forint, itt a friss árfolyam
A Tisza Párt átszabná az ingatlanpiacot, jelentős változásokra készülnek
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Nagy bejelentést tett a Mercedes, ami a kecskeméti gyárat is érinti
Felemás képet fest a német ipar, ami a magyarra is hatást gyakorol