A parlament költségvetési bizottsága szerdai ülésén elfogadta Szabó Lajos (MSZP) és három képviselőtársa további megszorító javaslatát. Eszerint a szövetkezet tagokat sem toborozhat nyilvános felhívás (hirdetés) útján. Bekerült a törvénybe az is, hogy a hirdetési tilalmat megsértőkkel szemben a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőségek járnak el, majd a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséghez lehet fellebbezni. A reklámtörvény szerint az ilyenkor kiszabható bírságnak sem alsó, sem felső határa nincs. A hatóság a bírságot a jogsértés idejének és súlyának figyelembevételével szabja ki, s azután adók módjára be is hajtja.
A szövetkezeti törvény módosítása értelmében szövetkezet nem hirdetheti a tagi kölcsön igénybevételének lehetőségeit és feltételeit (különösen nem a hozamot), továbbá a szövetkezet eredményéből való tagi részesedés hozamígéretét. Ezzel az új szabályozás július elsejétől elvágja a befektetési szövetkezetek hirdetésekkel szerzett tagutánpótlását. A reklámok betiltása után kiderül majd, hogy a sok vihart kavart ingatlan- és befektetési szövetkezetek valójában folyamatosan bővülő taglétszámmal operáló pilótajátékok vagy igazi befektetők voltak-e.
A módosításokat várhatóan még júniusban szentesíti a parlament, így azok júliustól hatályba is lépnek.
