Új rekord, hogy a január-április közötti időszakban 9380 tisztán elektromos autó kapott zöld rendszámot Magyarországon – írta Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára a Facebookon. Hozzátette, 2020 eleje óta tízszeresésre nőtt a magyarországi zöld rendszámos autók száma, és a legnagyobb növekedés az idei évben következett be.
Mindent megteszünk annak érdekében, hogy az elektromos autózásra való átállást elősegítsük. Tavaly és idén a vállalati e-autó támogatási programunknak is köszönhetően nagyon erős hónapokon vagyunk túl – hangsúlyozta.
A statisztikákból jól látszik, hogy az elektromos gépjármű-eladások jelentősen megugrottak.
A zöld autók száma a jövőben is dinamikus növekedhet, ugyanis a céges vásárlásokat támogató programra december elsejéig lehet még pályázni.
A Nemzetközi Energiaügynökség szerdán közzétett jelentésében azzal számol, hogy idén a világszerte eladott új autók több mint negyede, 2030-ban pedig 40 százalékuk lesz elektromos. Szerinte az ellenzék jóslata sem vált be az apadó e-autó piacról és a szükségtelen akkumulátoripari beruházásokról – tette hozzá Czepek Gábor.
A kutatás szerint a leginkább a norvégok, a svédek és a dánok nyitottak erre, ők 85, 84, illetve 81 százalékban választanának elektromos autót következő autójukként. Itt olvashatja el a részleteket >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Sokk a vendéglátásban: tilos lesz élve megfőzni a homárt
Vigye vissza ezt a szemkenőcsöt, valami nem stimmel vele
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná