Ez egyben azt is jelenti, hogy
először fordult elő, hogy a streaming nagyobb szeletet hasít a tévés tortából, mint a kábel- és a hagyományos tévézés.
Miközben a médiavállalatok dollármilliárdokat költöttek presztízstartalmakra, hogy előfizetőkért versenyezzenek, a YouTube csendben a világ legnagyobb szórakoztató birodalmává nőtte ki magát felhasználók által készített videókkal, macskás klipekkel és podcastokkal – alapjaiban alakítva át, mit is értünk televízió alatt – olvasható a Quartz cikkében.
Hogy a YouTube hódítása teljessé vált, azt az is jelzi, hogy már Hollywood legerősebb szakszervezete is be akar kapcsolódni. Az Amerikai Írók Céhe (Writers Guild of America West) elnökségéért induló több jelölt is a YouTube-készítők és a rövid, vertikális videók alkotói felé való nyitást jelölte meg következő szervezési célként – ez pedig hallgatólagos elismerése annak, hogy a szórakoztatóipari munka jövője egyre inkább a hagyományos stúdiókon kívül zajlik. „Tetszik vagy sem, ez a televíziózás jövője” – fogalmazott Adam Conover, a WGA igazgatótanácsának tagja, miközben a szakszervezet 24 százalékos taglétszámcsökkenéssel és a tévés írói állások 42 százalékos visszaesésével küzd.
A platformon megtekintett tartalmak 49 százaléka ma már legalább 11 perces, és a televízión keresztül történő YouTube-nézések 60 százaléka legalább fél órán át tart.
A platform fölénye nemcsak a videókra terjed ki.
A 13 évesnél idősebb heti podcast-hallgatók 31 százaléka állította, hogy leggyakrabban a YouTube-ot használja podcastokhoz – megelőzve a Spotify-t (27 százalék) és az Apple Podcastsot (15 százalék).
A változás olyan mértékű, hogy a hagyományosan csak hanganyagként működő műsorok sorra kezdenek videós elemeket beépíteni, alapjaiban formálva át, hogyan készülnek és hogyan fogyasztják őket a hallgatók.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat