Több ezer luxus és prémium kategóriás Porsche, Bentley és Audi várakozik amerikai kikötőkben, miután a Volkswagen anyavállalatának egyik beszállítója jelezte, hogy olyan kínai alkatrészt talált a járművekben, amely megsértette a kényszermunka elleni törvényeket – írja a The Financial Times cikke alapján a HVG.
Belsős források szerint a gyártó vállalat akár a következő hónap végéig is visszatarthatja a szállítást, ugyanis a Volkswagen nem volt tisztában az alkatrészek eredetével. Csak később figyelmezették őket a problémára, és amikor ezt megtudták, akkor a VW hamarjában szólt az amerikai hatóságoknak.
Az USA-ban 2021 óta él az a törvény, miszerint tilos az országba importálni ujgur kényszermunkával előállított termékeket, amelyeket a kínai Hszincsiang régióban gyártatnak le.
Az ügy különösen érzékenyen érinti a konszernt amiatt, hogy van egy létesítményük a területen, így az emberi jogi csoportok által nagy nyomással szembesülnek.
Az autókra várakozó ügyfeleknek a Volkswagen már jelezte, hogy késni fognak a szállítások, mert ki kell cserélni a szóban forgó alkatrészeket, de az amerikai vámhatóságok már jóváhagyták a cseremodulokat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért