Az orosz pénzügyminisztérium jelentősen, mintegy háromszorosára emelte a költségvetés idei GDP-arányos hiányára vonatkozó várakozását a múlt héten.
A deficitre vonatkozó előrejelzését 0,5 százalékról 1,7 százalékra változtatta részben a költségvetés egyik fő bevételi forrásának számító kőolaj árának csökkenése miatt.
Miközben az eredeti tervekhez képest csökkennek a költségvetési bevételek, a kiadások nőnek elsősorban az Ukrajna elleni háború támogatására fordított rekordnagyságú katonai kiadások miatt.
A pénzügyminisztérium a költségvetési számításaiban szereplő átlagos olajár-előrejelzését hordónként 69,70 dollárról 56 dollárra csökkentette, így az idei évre becsült olaj- és gázbevételeket 8300 milliárd rubelre (101,4 milliárd dollár) csökkentette az eddig várt 10 ezer 940 milliárd rubelről (114 milliárd dollár).
Tavaly többször módosult a költségvetési hiányra vonatkozó hivatalos előrejelzés. Eredetileg a hiányt a GDP 0,9 százalékára várták, ezt tavasszal 1,1 százalékára, később pedig 1,7 százalékára változtatták és ez lett a hivatalos végleges adat a múlt évről.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég