Bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emeltek vádat 59 ember ellen a Kecskeméti Törvényszéken – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség az MTI-vel.
A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal 10 kormánytisztviselője, a kecskeméti műszaki vizsgaállomáson gépjárművek műszaki vizsgáztatásával kapcsolatos hatósági tevékenységükkel összefüggésben – rendszeres haszonszerzésre törekedve – vesztegetési pénzt fogadtak el az ügyintézés során a vizsgaállomáson megjelent ügyfelektől.
A vizsgabiztosok korábbi megállapodásuknak megfelelően 2023. január végéig szervezetten és leplezetten fogadtak el ügyfeleiktől készpénzt, ügyintézésenként legalább 5 ezer forintot, illetve kisebb értékű ajándéktárgyakat, például pálinkát
– részletezték, hozzátéve:
a kormánytisztviselők nyilvántartást vezettek a jogtalan előnyökről – amelyben ezer forintot „egy perc" kifejezéssel helyettesítettek – majd, a nap végén egymás között egyenlő arányban osztoztak.
Az ügyészség közölte, hogy hivatali vesztegetés bűntettével vádolja azt a 49 ügyfelet is, akik a kormánytisztviselőket az ügyintézéseik során jogtalan előnyben részesítették.
A nyomozás során – amelyben a Nemzeti Védelmi Szolgálat az ügyészséggel hatékonyan együttműködött – a hivatalos személyek mindegyike beismerő vallomást tett – tették hozzá.
Kitértek arra is, hogy vádiratában a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség a vizsgabiztosok esetében letöltendő börtönbüntetést, több százezer forintos pénzbüntetést, valamint foglalkozástól és közügyektől eltiltást és vagyonelkobzást indítványozott.
Átszövi a korrupció Magyarországot - így véli az ifjúság
Az Integritás Hatóság felmérése szerint magyar fiatalok többsége úgy véli, hogy a korrupció széleskörűen jelen van az országban, és komoly problémát jelent mind a közszolgáltatásokban, mind a politikai és üzleti életben. Erről itt olvashatja el a részleteket >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Dühöngenek a fuvarozók a Hősök terén, ahova Lázár Jánost is várják
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal