Megindul az évek óta tervezett vasúti építkezés Bruck an der Leitha (Lajtabruck) és a bécsi Schwechat nemzetközi repülőtér közötti új vasúti fővonal kiépítésére – jelentett be az osztrák államvasút, az Österreichische Bundesbahnen (ÖBB). A munkálatokhoz európai uniós forrásokat kaptak. Ezzel kapcsolatban fogalmazott meg kritikát Vitézy Dávid a hazai vasúti hálózat fejlesztéséről. 

A korábbi közlekedési államtitkár Facebook-posztban reagált a hatalmas osztrák beruházásra, amely azt jelenti, hogy a teljesen zöldmezősen kiépülő, új pályán az összes Budapest, Győr és Pozsony felől érkező, Bécsbe tartó vonat az osztrák főváros előtt eléri a bécsi nemzetközi repülőtér alatti föld alatti vasútállomást is.

Térképen az elérhető bécsi vasút
Térképen az elérhető bécsi vasút Kép: Facebook

Írásában hozzáteszi,

a bécsi repülőtér így Nyugat-Magyarország felől közelebb kerül, mint a budapesti - és Budapestről is óránként átszállás nélkül elérhető lesz vonattal, Kelenföldről 2 óra alatt. Az osztrák beruházás messze túllát a lokális részérdekeken, a bécsi repülőtér európai versenyképességét és összeurópai logikán a légi és a vasúti hálózati összekapcsoltságát igyekszik javítani.

Vitézy Dávid szerint – Lázár Jánosnak a beruházások elmaradásáról szóló bejelentésire reagálva – eközben szomorú látni, hogy a mai hírek Magyarországon ismét kiemelt fontosságú, évtizedek óta tervben lévő és az EU által már támogatott vasúti előkészítések leállításáról és a beruházások visszavonásáról szólnak, például a miskolci fővonal romokban lévő budapesti bevezető szakasza kapcsán.

Újabb beruházásokat húzott le a listáról Lázár János

Számos fontos közlekedésfejlesztési projektet törölne a kiemelt nemzetgazdasági beruházások listájáról a kormány – ez derült ki egy most társadalmi egyeztetésre bocsájtott jogszabálytervezetből. A Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium július 20-ig várja az észrevételeket. Bővebben >>>

Ehhez még csak hasonló sem történik sehol másutt Európában, Bulgáriától Portugáliáig felgyorsítják és nem leállítják a vasúti beruházásokat a klímaváltozás és az energiaválság fényében – teszi hozzá írásában.