A mi célunk, hogy platformot biztosítsunk az eurázsiai jövő iránt érdeklődőknek – fogalmazott a jegybank által rendezett Budapest Eurasia Forum zárónapján Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke. Záróbeszédében a jegybank alelnöke két fontos üzenetre hívta fel a figyelmet:
- Wu Hongbo, a kínai kormány európai ügyekért felelős különleges képviselője arról beszélt, hogy „béke nélkül nincs gazdasági fejlődés, de gazdasági fejlődés nélkül nem lesz hosszú távú béke sem”;
- Matolcsy György, az MNB elnöke pedig azt mondta, hogy Eurázsia és a fenntarthatóság ugyanannak az éremnek a két oldala.
Virág Barnabás elmondta, hogy „nyilvánvalóan egy nagyom komplex világban élünk, amely előre nem látható sokkokkal néz szembe”. Összegzése szerint három kulcsfontosságú kihívás van előttünk: technológiai, geopolitikai (beleértve a klímaváltozást is), valamint a pénzügy területét érintő kérdések.
Ezekre meg kell találnunk a jó válaszokat – jelentette ki Virág Barnabás, aki nem akarta megismételni az egyes panelbeszélgetések minden egyes fontos üzenetét, de azt azért elmondta, hogy
először is rugalmas ellenállási képességre és stabilitásra van szükség a gazdaságban,
valamint innovációra, alkalmazkodóképességre és kooperációra. „Ezek mind nélkülözhetetlenek a közös jövőnk érdekében, de a legfontosabb, hogy békére van szükség” – utalt az orosz-ukrán, valamint a gázai háborúra az MNB alelnöke.
Eurázsiai gondolkodók a fenntartható jövőért
A jegybank negyedik alkalommal rendezi meg a Budapest Eurasia Forumot Fenntartható átmenetek címmel. A konferencia hat tematikus paneljében az eurázsiai régió neves döntéshozói, szakértői és gondolkodói vitatják meg a fenntartható fejlődés és az eurázsiai együttműködés legaktuálisabb kérdéseit. A Budapest Eurasia Forum rendezvénysorozat a jegybank azon missziója, amely az Ázsiát és Európát magába foglaló szuperkontinens szaktekintélyeit és döntéshozóit hívja közös párbeszédre a világot érintő aktuális kihívásokról.Új korszakról beszélt a jegybankelnök
A kapcsolatok megerősítése a célja az MNB által kezdeményezett Eurasia Forum konferenciasorozatnak – fogalmazott a konferenciát megnyitó Matolcsy György, aki arról is beszélt, hogy hamarosan eljön „Eurázsia kora”.
A nyitónapon Varga Mihály pénzügyminiszter is felszólalt, előadásában arról beszélt, hogy a magyar gazdaság nőhet leggyorsabban 2025-ben az Európai Unióban.
Így alakulhat át az oktatás a következő években
A mesterséges intelligencia alapjaiban forgathatja fel a teljes technológiai és a kutatás-fejlesztési szektort, így az oktatásra is komoly hatással lesz – hangzott el az egyik pódiumbeszélgetésen. A résztvevők szerint a mai fiataloknak a munkaerőpiaci versenyképességükhöz elengedhetetlen az „élethosszig tartó tanulás”, de az AI csak olyan munkákat vesz majd el az emberektől, amiket mi emberek hagyunk.
Úgy féltek korábban az ATM-től, mint most a ChatGPT-től
A mesterséges intelligenciáról és a ChatGPT-ről értekeztek szakemberek a Budapest Eurasia Forum egyik panelbeszélgetésén. Szerintük az AI egy tízéves gyereknek éppúgy hasznos tud lenni, mint akár egy cégvezetőnek; de sokan ugyanúgy tartanak tőle, mint korábban az ATM-ektől.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló