A Velencei-tó természetes és mesterséges vízpótlásán is dolgozunk, a vízszint csütörtök reggel 118 centiméter volt, ami azonban még a 130 centiméteres minimális üzemi vízszint alatt van – mondta a térség fideszes országgyűlési képviselője a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnökével közös sajtótájékoztatón.
Tessely Zoltán azt követően beszélt a Velencei-tó vízpótlásáról, hogy egyeztetést folytattak a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság székesfehérvári központjában valamennyi érintett szakmával, illetve az érintett települések polgármestereivel.
Felidézte, hogy 2023 januárjától – az előző nyári, 53 centiméteres vízállás után – új típusú gondolkodással minden lehetséges csepp vizet a Velencei-tóba kormányoztak, így elérve, hogy abban összesen 60 centiméterrel emelkedjen a vízszint a természetes csapadékon felül.
Az intézkedések közé sorolta a zámolyi és a pátkai víztározók „áteresztéses üzemmódra állítását", valamint a tó környéki csapadékvíz-elvezető rendszerek kitisztítását.
A képviselő a további vízpótlás érdekében a leggyorsabb eredményt a tisztított szennyvíz tóba vezetésével érhetnék el.
Első körben a 2021-ben teljesen átépített csákvári szennyvíztisztító napi ötezer köbméternyi tisztított szennyvizével. Ezt az elképzelések szerint a Csákvár melletti csíkvarsai rétre engednék, majd az a természetes környezeten végighaladva, ott is tovább tisztulva bekerülhetne a Velencei-tóba.
Megjegyezte, az egyeztetésen azt kérték a szakmától, vizsgálják meg és mondják ki, hogy az így elérhető vízminőség megfelelő-e a tó vízpótlására. Ha a szakértők válasza igen, akkor jogszabály-módosításra lesz szükség – tette hozzá.
A mesterséges vízpótlás kétféle módon lehetséges:
- Egyrészt teljesen tiszta, ivóvíz minőségű karsztvízből, amire a kormány egyszer már nemet mondott, mert a nyári meleg időszakban az erre alkalmas csóri vízbázison vízhiány léphetne fel.
- A másik megoldás a Dunából történő vízpótlás, amely megoldhatónak látszik, ám ebben az esetben is a szakembereknek kell megmondaniuk, milyen tisztítórendszeren keresztül kellene áthaladnia a víznek, hogy az a tóba juthasson.
Molnár Krisztián (Fidesz) vármegyei elnök hangsúlyozta, hogy a Velencei-tóból jelenleg ötmillió köbméter víz hiányzik az ideális vízszinthez, miközben csak a csákvári szennyvíz évente félmillió köbmétert jelentene. Megjegyezte, hogy a tó környékén, Agárdon van egy jóval nagyobb kapacitású szennyvíztisztító-telep, ami további komoly vízmennyiséget jelentene.
A vármegyei elnök kiemelte: Németországban vagy a sokak által nálunk fejlettebbnek titulált nyugati országokban vannak olyan települések, ahol tisztított szennyvizet isznak az emberek.
Megjegyezte, hogy a jó példáért nem kell ennyire messzire menni, hiszen Székesfehérváron, a Sóstó Természetvédelmi Területen a tó folyamatos vízutánpótlása a város tisztított szennyvízével történik hosszú évek óta.
Megindulnak hétvégén a magyarok, ide utaznak a legtöbben
A foglalások 58 százaléka 70 ezer forint alatti. Itt vannak a részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Óriási támogatást kapnak a nyugdíjasok, ebből szépíthetik a házukat

Járványügyi vészhelyzet Szlovákiában, bevetik a katonaságot

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Már senki sem úszhatja meg a minősítést a Balatonon, és ez mindenkinek jó

Orosz-amerikai megállapodás született, a magyar kormányfő vétózott

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak
