A fényeslitkei East-West Gate tavalyi átadásával kezdődött és a következő években folytatódik a vasúti terminálok bővülése – írja közleményében a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége. Mint írják, jövőre kettő, az azt követő évben pedig újabb kettő intermodális vasúti terminál lép működésbe Magyarországon, és további terminálok építéséről is tárgyalnak.
A szegedi és a zalaegerszegi terminált 2025-26-ra tervezik átadni. Előbbit az M76-os autópálya tervezett nyomvonalára és a vasúti fővonal találkozásánál építik, 150 ezer négyzetméteren, az Adria felé haladó és onnan érkező konténerforgalom kiszolgálására. Az utóbbit 100 ezer négyzetméteren a Szegedi Ipari és Logisztikai Központ (SZILK) területére tervezik, és a Balkán felüli konténerforgalmat terelheti a vasútra, továbbá a regionális forgalmat.
Szintén Szegeden kezdheti meg működését 2024-től a PSP Terminál, ami elsősorban a dél-alföldi régióból, Románia északnyugati részéből, Szerbiából, továbbá a Bulgária felől érkező közúti áruforgalmat tereli vasútra, így csökkentve a nyugat felé irányuló kamionforgalmat. A Debrecen Terminál az épülő BMW-gyár szomszédságában fog üzembe állni.
Ezeken felül a jövőben bővítik a kapacitást a fényeslitkei East-West Gate, a Rail Cargo Terminal – BILK Zrt., a csepeli METRANS BUCS és MAHART Container Center, a ZÁHONY-PORT Zrt., továbbá a Sopron Terminál termináljain.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél