Az RFC 11 Borostyán nevet viselő vasúti korridor fejlesztéséről adott hírt az uniós értesítő. A TED-en megjelent hirdetmény szerint a Dunántúl nyugati végét észak-dél irányban átszelő Hegyeshalom-Szombathely, valamint a Hegyeshalom-Zalaszentiván vonalak fejlesztését készítheti elő a nyertes Kontúr Csoport Tervező, Építtető, Kivitelező Kereskedelmi Kft. - számolt be a Magyar Építők.
A közbeszerzés két részre oszlik: a Hegyeshalom – Csorna – Porpác – Szombathely – Zalaszentiván korszerűsítését célzó megvalósíthatósági tanulmány és alátámasztó dokumentumok elkészítésére, valamint a Szombathely – Zalaszentiván vonalszakasz korszerűsítésére vonatkozó műszaki tervek elkészítésére és a szükséges engedélyek megszerzésére.
A Szombathely-Zalaszentiván szakasz nemzetközi viszonylatban és az elővárosi közlekedésben is kiemelt fontossággal bír, ugyanis Szombathely felől biztosítja az összeköttetést Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Kaposvár és Pécs irányába, valamint Szlovénia és Horvátország felé.
Ennek jegyében 2016-ban már villamosították a 48 kilométeres vasútvonalat EU-s forrásból, a Kohéziós Alap 13,3 milliárd forintos támogatásával. A mostani fejlesztéssel
- mintegy 47,8 km hosszú egyvágányú vasútvonalat tesznek alkalmassá legalább 22,5 tonnás tengelyterhelésre, valamint 100/120 km/h sebességre,
- átépítenek 26 közúti-vasúti szintbeni keresztezést és 5 állomást,
- fejlesztik a biztosítóberendezéseket, a térvilágítást, és a távközlési rendszereket is.
A közbeszerzési kiírás adatai szerint egyébként a Hegyeshalom – Csorna – Porpác – Szombathely – Zalaszentiván korridort jelenleg 139,36 km hosszú villamosított egyvágányú vasútvonal, valamint 18,62 km hosszú villamosított kétvágányú vasútvonal alkotja. Ezek mentén 17 állomás, 15 megállóhely és 102 közúti átjáró található.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége