A Vasas Szakszervezeti Szövetség tájékoztatása szerint
a szakszervezet és a Nemak Győr Kft. a múlt heti sikeres figyelmeztető sztrájk után megállapodott a 2025-ös béremelésről, így elhárult a további sztrájk veszélye a győri üzemben.
A megállapodás szerint
- a bérek 5 százalékkal emelkednek,
- az egyösszegű juttatás bruttó 100 000 forinttal nő,
- és a munkáltató továbbra is vállalja a 13. havi bér kifizetését.
Emellett a felek közösen létrehoznak egy paritásos bizottságot, amely rövid határidőn belül kidolgozza a munkarendet, amely összehangolja a termelési célokat a munkavállalók magánéleti tervezhetőségével, megteremtve a munka-magánélet egyensúlyát.
A Vasas Szakszervezet közleményében megköszönte a hazai és külföldi szakszervezetek szolidaritását, és hangsúlyozt, hogy a dolgozók összefogása, céltudatossága és kitartása hozta meg az eredményt.
Az Economx is beszámolt róla, hogy vállalat és a Vasas közötti bértárgyalás áprilisban sikertelenül zárult, nem született megállapodás: a munkáltató egyoldalú intézkedéseként bevezetett béreket érintő változások a dolgozók számára előnytelenek voltak, a bérek értéke csökkent.
A Nemak Győr Kft dolgozóit képviselő Vasas Szakszervezet június 26-án alakított sztrájkbizottságot.
A Nemak egy mexikói székhelyű globális autóipari alkatrészgyártó vállalat, amely autóipari alkatrészek és rendszerek széles skáláját gyártja, elsősorban motorblokkokat, hengerfejeket és sebességváltó-alkatrészeket, és világszerte a 60 legnagyobb autóipari beszállító között van. A Nemak győri gyáregységében elsősorban hengerfejeket gyártanak. A magyarországi gyár megrendelői között szerepel az Audi, a Renault, a BMW, a Volvo és az AMG.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
„Zavarállapotba” került a sorompó, jött is a vonat
Riadót fújtak: év végén veszélybe kerülhet az ellátás