Vasárnap kezdődik a korábban már bejelentett, átmeneti időszak, amikor Debrecen és Nagykereki között szünetel a vonatforgalom, a MÁV-csoport pedig pótlóbuszokkal szállítja utasait. A térségi polgármesterekkel is egyeztetett autóbusz-menetrendek jól illeszkednek a vonal vonzáskörzetében élők utazásai igényeihez, nem egy esetben pedig akár félórával is gyorsabb eljutást kínálnak az ingázók számára – írja a MÁV információs oldalán.
A 106-os vasútvonal nem szűnik meg, csak a térségben zajló munkahelyteremtő beruházásoknak jobban megfelelő, új nyomvonalat kap. Így egy érintett pályaszakasz elbontását, valamint az új nyomvonal előkészítését és megépítését követően visszatér ide a vonatközlekedés.
Október 19-től, Debrecen és Nagykereki között már minden vonat helyett pótlóbuszokkal biztosítják az eljutást. A buszok órás ütemben közlekednek kora reggeltől késő estig, de betétjáratok és gyorsjáratok is segítik a rugalmasabb eljutást, sőt a hajnali és késő éjszakai utazási lehetőséget is fenntartják a buszokkal.
Hozzáteszik, hogy klimatizált és a szigorúbb kibocsátási normáknak megfelelő, környezetbarát működésű Euro 6-os motorral szerelt buszokat állítanak forgalomba a pótlásra. Ezenkívül az átmeneti vasúti szünetelésnek további, az utazók számára ugyancsak előnyös oldala, hogy a buszjáratokkal akár félórával is rövidülhet a menetidő:
- a vonatok jelenlegi mintegy 100 perces menetidejéhez képest a minden állomást és megállót érintő S506-os buszok menetideje 78 perc,
- a Derecskét nem érintő G506-os járatoké és a csúcsidőben az M35-ös autópályán közlekedő X506-os buszok menetideje 72 perc,
- a jellemzően csúcsidőben, rövidebb útvonalon közlekedő Z506-os buszok menetideje pedig mindössze 56 perc.
A megállási helyek nem módosulnak egy kivételével: Konyár vasútállomás helyett a könnyebben megközelíthető Konyár, Sóstói utca 14. megállóban állnak meg a buszok.
A pótlóbuszok többsége csatlakozik a Tokaj és a Nyírség InterCitykhez, így a továbbutazást is biztosítjuk a megszokott távolsági vonatokkal.
A pótlóbuszokon az Autóbusz üzletszabályzat és az Autóbuszos Helyközi és Helyi Díjszabás előírásai érvényesek. A vasútvonalra elővételben megváltott menetjegyek az érvényességi idejükön belül felhasználhatók a buszokon.
A Debrecen–Nagykereki vonal a Debrecen–Berettyóújfalu–Biharkeresztes–Nagyvárad vasúti kapcsolat kiépítésekor éled majd újjá, az új nyomvonal véglegesítését, a közbeszerzési eljárásokat, majd pedig a kivitelezést követően. A fejlesztésre vonatkozó tervek szerint a – részben 160 km/órás sebességre kiépítendő – nagyberuházás során a 106-os vonal is új nyomvonalat kap, amely Debrecen és Sáránd között, mintegy 11 kilométeres szakaszon párhuzamosan halad majd a létrejövő Debrecen–Nagyvárad vasútvonallal. Az előkészület során a terveket számos szereplő bevonásával egyeztetik: helyi önkormányzatok, Debrecen városa, a nagy munkaadók, az állami szervezetek, hatóságok és a MÁV, továbbá természetesen a projekt irányítója, az Építési és Közlekedési Minisztérium részt vesz a folyamatban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció