Az IMF legfrissebb globális gazdasági előrejelzése szerint a magyar gazdaság 2,9 százalékkal növekedhet jövőre, amely az 5. legjobb eredmény a 27 uniós tagállam között – ismertette Varga Mihály.
A pénzügyminiszter a közgyűlés témáiról szólva kifejtette:
a világgazdaságban továbbra is jelentős a bizonytalanság, miközben az alacsony növekedés és a magas adósságpálya veszélye fenyegeti a világ országait.
A Valutaalap szerint kiemelten fontos a növekedési kihívások és az államadósság-problémák világszintű kezelése, ezért költségvetési konszolidációra és növekedésösztönző reformokra van szükség az országok részéről – tájékoztatott Varga Mihály. Mint mondta: ez összhangban van a magyar kormány célkitűzéseivel,
Magyarország 2010 és 2019 között Európa egyik legnagyobb adósságcsökkentését hajtotta végre, és a járvány óta is minden évben javítja a GDP-arányos államadósság szintjét.
A magyar költségvetési hiányt 2026-ig 3 százalék alá csökkentjük, miközben a gazdasági növekedést 3-6 százalék közötti szintre emeljük – tette hozzá. Varga Mihály kiemelte: az utóbbi években új alapokra helyeztük hazánk és az IMF kapcsolatát, ma már egészen más keretek között vehetünk részt többek között a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank közgyűlésén, mint a 2008 körüli időszakban.
Az IMF is elismeri a munkaalapú gazdaságra épülő magyar megoldást, egyetért a költségvetési hiány és az államadósság fokozatos csökkentésével.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Forrong a főváros: oktatási szakszervezetek tüntettek a kormány intézkedései ellen
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba