Az országgyűlési választások kitűzésének napján 168 jogerősen bejegyzett párt szerepel a civil szervezetek nyilvántartásában: tavaly 15 pártot, míg idén egyet sem jegyeztek be – tájékoztatta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) a távirati irodát vasárnap.
Eszerint 2022 óta 43 pártot jegyeztek be a bíróságokon, és 83-at töröltek, több esetben az egykori pártok egyesületi formára váltottak.
Az MSZP régi szereplő, bár most bizonytalan
A 2022-es országgyűlési választást megelőző négy évben még 172-t jegyeztek be a bírságokon, a 2014-2018 közötti időszakban 116-ot, 2010-2014 között pedig 51-et alapítottak.
Bár az 1990-es évek első felében alakult pártok többsége már megszűnt, közülük hat még ma is működik: a mai parlamenti pártok közül a Magyar Szocialista Pártot 1989 novemberében hozták létre, bár nemrég bejelentették, hogy nem indulnak az idei választáson, amit utóbb cáfoltak.
Szintén őskövületek a kormánypártok
Emellett a jelenlegi kormánypártok közül a Kereszténydemokrata Néppártot 1989 decemberében, a Fiatal Demokraták Szövetségét (mai nevén Fidesz-Magyar Polgári Szövetséget) 1990 februárjában vették nyilvántartásba.
Az 1995 előtt alakult, és ma is működő pártok közül még 1989-ben alakult a Magyar Környezetvédők Pártja és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, 1990-ben pedig a Magyar Munkáspárt. A rendszerváltás idején, 1989-ben alapított Független Kisgazda- Földmunkás és Polgári Párt jelenleg felszámolás alatt áll. Az 1993-ban bejegyzett Magyar Igazság és Élet Pártja is megszűnt, és ugyan a nyilvántartás szerint jelenleg is van ilyen néven bejegyzett párt, de azt 2021 nyarán alapították.
Fontos szerepelni a szavazólapon
Az országgyűlési választáson induló pártok számára nemcsak a parlamentbe jutás miatt fontos a jelöltállítás, hanem azért is, mert az e címen bejegyzett társadalmi szervezetek csak akkor működhetnek a továbbiakban pártként, ha el tudnak indulni a választáson, tehát ha jelöltjeik felkerülnek a szavazólapokra.
Öt helyen tartanak ma időközi választást
Az MTI azt is jelentette, hogy február elsején öt településen tartanak időközi önkormányzati választást: Kalaznón és Szentdomonkoson polgármestert és képviselőket, Kisnánán és Kemenesmagasiban településvezetőt, Dákán pedig képviselőt választanak.
A Tolna vármegyei Kalaznón három független jelölt indul: a posztot 2024-ben elnyert Mayer-Kovács Mónika, valamint Máté Ambrus és Zakk Mihály. A Heves vármegyei Szentdomonkoson a polgármesteri székéért két független jelölt indul, Molnár István és Sipos Roland korábbi településvezető, míg a szintén Heves vármegyei Kisnánán három független jelölt indul a polgármesteri címért, a korábbi polgármester mellett Csabainé Koncsos Gréta és Szőke Ferenc. A Vas vármegyei Kemenesmagasi községben az időközi polgármesterválasztáson négy független jelölt indul: Gyalogh-Töreki Judit, Berghoffer Gábor, Andó Ildikó és Jordanits Krisztián Ákos. A Veszprém vármegyei Dákán pedig egy képviselő mondott le tisztségéről tavaly novemberben, ezért kell időközi választást tartani.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutálisan kilőtt az arany ára
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott