Hiller István a közmédiának nyilatkozva azt mondta: bár nem vett részt benne, tud arról, hogy tavaly, év végén a bíróság bejegyzett egy pártot, az Egységes Baloldalt, amely politikai eszköz és lehetőség lehet annak az igénynek a kielégítésére, hogy a baloldali szavazók egységes baloldali ajánlatot várnak.
Az MSZP előtt így nem csupán az a két lehetőség van, hogy indul vagy nem indul a választáson, hanem van egy harmadik opció is, mégpedig ennek az új pártnak a formájában - vélekedett a párt választmányának elnöke az MTI tudósítása szerint.
Kapcsolódó
Közölte azt is, nem tudja, melyik baloldali párt vagy személy csatlakozna ehhez a formációhoz. Mint mondta, kapcsolatban vannak a DK-val és más baloldali pártokkal is: van, ahonnan kaptak választ, és van, ahonnan nem, ezért „lezáratlan mondatoknak egyelőre nem szeretne pontot tenni a végére”.
Megjegyezte ugyanakkor, nem tudja garantálni, hogy az új formáció képes lesz feloldani a korábbi véleménykülönbségeket és ellenérzéseket az emberek között.
Hiller István elmondta, a szocialista pártnak a napokban olyan testületi döntései lesznek, amelyek pontos választ adnak arra, hogyan indul az MSZP a választáson.
A volt oktatási miniszter szerint a baloldali szavazótábor nagyobb része vélhetően már eldöntötte, hogy a Tisza Pártra szavaz, míg kisebb része, ha nem kap egységes baloldali ajánlatot, nem megy el voksolni, és így ez a réteg hiányozni fog a kormányváltáshoz. Ennek a választói körnek a megszólítása kihívás, mivel a jelenlegi baloldali politika annyira töredezett, hogy nehéz egységes ajánlatot kialakítani - tette hozzá.
Szerinte a magyar baloldal jelenlegi problémái jelentős részben strukturális és szervezeti jellegűek, vagyis abból fakadnak, hogy a különböző politikai erők eltérő pártokban és szervezetekben működnek.
Ezért az általa felvázolt megoldás racionális, és a baloldali szavazók fejével gondolkodó javaslat - szögezte le.
Hiller István közölte: ahogy az elmúlt hat választáson, úgy most is indul egyéni jelöltként Budapest 16. számú választókerületében - ahol Tarr Zoltán lesz a Tisza Párt jelöltje -, amely Pesterzsébetet, Soroksárt és Pestszentimrét foglalja magában. Megjegyezte, ezt a választókerületet korábban ötször is megnyerte.
Indulását azzal indokolta, hogy nemes feladatnak tartja az emberek érdekeinek képviseletét.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott