A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolták Komárom-Esztergom vármegyében. Ezenfelül Békés vármegye eddig mentes területén is megjelent a betegség. Az érintett állományok felszámolása és a járványügyi nyomozás folyamatban van − jelentette be kedden a hivatal.
A Komárom-Esztergom vármegyei Mocsa településen található, mintegy 51 400 példányt számláló hízópulyka telepen az állattartó megemelkedett elhullást észlelt. A Nébih laboratóriuma a H5N1 vírus altípusát mutatta ki az elhullott állatokból.
Hozzátették, hogy emellett Békés vármegye Zsadány településén is megjelent a vírus, egy körülbelül 7500 példányt számláló pecsenyelúd állományban. A kitörés a korábban elrendelt, korlátozás alatt álló területeken kívül esik.
Az érintett állományok felszámolása jelenleg is zajlik. A gazdaságok körül kijelölték a 3 kilométer sugarú védőkörzetet, és meghatározták a 10 kilométer sugarú felügyeleti (megfigyelési) körzetet. A betegség megjelenésének okait feltáró járványügyi nyomozás ugyancsak mindkét esetben folyamatban van.
A Nébih figyelmeztet: ezek az esetek is bizonyítják, hogy a madárinfluenza az ország bármely területén megjelenhet. Kiemelt fontossággal bír tehát a vadmadarak elleni védekezés, hiszen
az új területeken leggyakrabban a vadmadarak közvetítésével jelenik meg a vírus.
Fontos tudni, hogy a járványvédelmi előírások szigorú és következetes betartása minimalizálja a vadmadarakkal történő közvetlen vagy közvetett érintkezés kockázatát.
A fertőzés megelőzése érdekében lényeges továbbá, hogy a magas kockázatúként azonosított megyékben a kereskedelmi céllal tartott baromfikat zártan tartsák. Minden baromfitartó telepen fedetten kell tárolni a takarmányt és az alomanyagot, törekedni szükséges a személy- és járműforgalom minimális szintre csökkentésére, valamint a takarmányszállító járművek alapos, folyamatos fertőtlenítésére - hangsúlyozta a Nébih.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Újabb európai ország tiltja meg a fiataloknak a közösségi média használatát