Donald Trump azt állította, hogy
tavaly 300 millió ember halt meg kábítószerek miatt, annak ellenére, hogy 2024-ben világszerte összesen 62 millió ember hunyt el bármilyen okból kifolyólag.
A vasárnap elhangzott nyilatkozatában az amerikai elnököt arról kérdezték, jogszerű, legális volt-e az a csapás egy venezuelai hajó ellen, amelyről a Trump-adminisztráció azt állítja, hogy drogot szállított, és amelynek fedélzetén mind a 11 ember életét vesztette – írja az Independent.
Trump így válaszolt: „Nem, az illegális az a drog, ami a hajón volt, és az a drog, amit az országunkba küldenek”. Hozzátette: „És az a tény, hogy tavaly 300 millió ember halt meg a kábítószerek miatt – na, az az, ami illegális”.
Az elnök azt is állította, hogy a dél-amerikai ország bandatagokat és kábítószert küld Amerikába, amit „elfogadhatatlannak” nevezett.
A nyilatkozat azért váltott ki ekkora felhördülést, mert a globális sajtó szerint az elnök valószínűleg 300 millió amerikai elhunytra utalhatott, hiszen a drogterjesztést nevezte korábban az ország lakosságára leselkedő egyik legnagyobb veszélyforrásnak. Ám így sem ússza meg matekból az elégtelent, ugyanis a 2024-es jelentések szerint
az Egyesült Államok lakossága 340 millió főből áll, így az ő számításai szerint az amerikaiak 88 százaléka kábítószer-fogyasztás miatt halt meg,
ami nyilvánvalóan nem lehetséges.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát