Tizenkét amerikai állam helyi idő szerint szerdán keresetet nyújtott be New Yorkban az Egyesült Államok Nemzetközi Kereskedelmi Bíróságán Donald Trump elnök vámpolitikája ellen.
A szövetségi bíróságra benyújtott keresetben a felperesek azt állítják, hogy „az Egyesült Államok kereskedelmi politikája most az elnök szeszélyeitől függ, nem pedig törvényes hatáskörének megfelelő gyakorlásától”.
„Azzal a felhatalmazással, hogy hatalmas és folyamatosan változó vámokat szabhat ki az Egyesült Államokba belépő árukra, és bármilyen okból kifolyólag vészhelyzetet hirdet, az elnök felforgatta az alkotmányos rendet és káoszt hozott az amerikai gazdaságba”
– áll a keresetben.
A felperesek azzal érvelnek, hogy az amerikai alkotmány szerint csak a Kongresszusnak van hatásköre adók, vámok és illetékek kivetésére, az elnöknek nincs.
A keresetet a demokrata kormányzás alatt álló
- Oregon,
- Colorado,
- Connecticut,
- Delaware,
- Illinois,
- Maine,
- Minnesota,
- Új-Mexikó,
- New York
- és Vermont,
- valamint a republikánus vezetésű Arizona
- és Nevada állam
nyújtotta be.
A felperesek azt követelik, hogy a bíróság helyezze hatályon kívül a vámokat, arra hivatkozva hogy az elnöknek nincs felhatalmazása arra, hogy önkényesen vámokat vezessen be.
A múlt héten Kalifornia állam indított pert az amerikai elnök által kivetett különvámok ellen a szövetségi bíróságon.
Az amerikai elnök április 2-án jelentette be az Egyesült Államokba irányuló behozatalra a csaknem általános 10 százalékos vám kivetését, egyben több országra ennél is magasabb vámokat helyezett kilátásba, Kínával szemben pedig már 145 százalékos a behozatalt sújtó vámteher. Bár a magasabb vámok többségét 90 napra felfüggesztették, hogy lehetővé tegyék a tárgyalások lefolytatását, a kereskedelmi lépések és az azokat övező bizonytalanság jelentős zavarokat okozott a részvény- és pénzpiacokon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Aki nyugdíjat akar, meneküljön, nem lesz ez így jó

Rábólintottak az egészségügyi dolgozók monitorozására

Nem bírják a kitoloncolást: két hét alatt bedobhatja a törölközőt a német rendőrség

Orbán Viktorig jutott az NB I-es focisták 6 milliós fizetésének híre, elképesztő a kormányzati reakció

Minden jel arra mutat, hogy külföldi bankokba menekítik a magyarok a devizájukat – valamit tudhatnak

Rejtélyes Mercedes került fel a világhálóra, titok lappang körülötte

Bukott az érinthetetlen ingatlankirály, 60 milliárd forintot vasalna be rajta az adóhatóság
Nem semmi, megtriplázta a pénzét, aki év elején ide fektetett be

Ez a cukor megkeserítheti az életét, vigye vissza a csudába
