Az Unilever bejelentette, hogy külön cégbe szervezi át a Ben & Jerry's-t és a Magnumot is magában foglaló jégkrémgyártó tevékenységét.
A szerkezetátalakítás 7 500 munkahely megszűnésével jár együtt, ami a vállalat dolgozóinak mintegy 5,9 százalékát jelenti.
A vállalat tervei szerint összesen nagyjából 800 millió euró költségmegtakarítást eredményezhet a leépítés, amely elsősorban irodai munkavállalókat fog érinteni. Az átszervezés várhatóan 2025 végére fejeződik majd be, a teljes költsége pedig a következő három évben a csoport forgalmának mintegy 1,2 százalékát teheti ki.
A Reuters közlése szerint bejelentés hatására a cég részvényei közel 6 százalékkal emelkedtek.
Az Unilever Magyarországon nagyjából 1300 embert foglalkoztat két gyáregységében, a veszprémi gyárban a tengerentúlra is gyártanak Magnum jégkrémeket.
Bezuhant a profit, nagy leépítésbe kezd a Nike
A sportruházati óriáscég több mint 1600 dolgozójától válik meg. A vállalat decemberben 2 milliárd dolláros megtakarítási tervet vázolt fel a következő három évre.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Nem állnak le a fuvarozók, megegyezést akarnak
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Furcsa év, nagy döntések: Orbán Viktor szerint minden összejött idén
Hatalmas leállás jön az egyik legnagyobb banknál
Karácsony meleg étel nélkül? Ezért állnak sorba ezrek a Népligetben
Nagy Márton: A magyarok pénze nő a leggyorsabban
Már kopogtat a mediterrán ciklon, hozza a havat karácsony estére
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából