Ismét 10 ezres szint feletti eredményt ért el a magyar újautó-piac: novemberben 10 647 új autót helyeztek forgalomba a Datahouse szerint. Ez kiugró, 28 százalékos növekedésnek felel meg az egy évvel korábbi szinthez képest – számolt be összeállításában a Totalcar.
Bár az idén több olyan hónap is akadt, amikor 10 ezer felett volt a darabszám, de a novemberi növekedés mértéke a legmagasabb az idei havi eredményeket nézve.
Kapcsolódó
Az év első tizenegy hónapjában így majdnem 110 ezer új autó kapott rendszámot, ami 10 százalékos növekedésnek felel meg. A bővülésben szerepet játszik a bázishatás is, vagyis tavaly a magas infláció és a bizonytalanság miatt sokan későbbre tolták az autóvásárlást.
A 2019 novemberi adatoktól pedig az idei eredmények bő 20 százalékos elmaradást mutatnak.
Tehát ötéves összevetésben eltűnt a magyar újautó-piac ötöde
– mutat rá a szakportál.
Ami pedig a konkrét márkákat illeti: közülük huszonnégy ért el legalább 1 százalékos részesedést a piacon, ők összesen az összértékesítés 95 százalékát adták.
A múlt hónapban a versenyt a Suzuki nyerte, megelőzve a Skodát és a Toyotát, ez a trió pedig a piac harmadát fedte le.
Az első tizenegy hónap eladásainak változását tekintve kicsit változik a kép: a Suzuki bővülést, a Toyota csekély mínuszt, a Skoda stagnálást könyvelhetett el.
Az Európát meghódítani szándékozó BYD a múlt évben lényegében nem volt aktív a piacon, mindössze 17 új autót helyeztek forgalomba a márkától. Az idén kezdődött el a tényleges forgalmazása, ez az oka a százalékban 18 ezres emelkedésnek, ami a Szegeden is gyárat nyitó kínai autógyár számára 1273 darab autó eladását jelenti.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt