A Nébih tájékoztatása szerint, a hivatal által működtetett országos elektronikus eb adatbázisban rögzített információk alapján közel 900 ezer mikrochippel megjelölt kutyát tartanak Magyarországon. Így nem lehet csodálkozni azon, hogy kifejezetten kutyabarát SUV-val bővítette kínálatát az Omoda és Jaecoo márkák forgalmazója, a Genius Automotive, amely mindössze tíz hónappal az indulást követően, idén augusztusra immár 2,2 százalékos piaci részesedést ért el Magyarországon.
A benzines és tisztán elektromos változatban érkező JAECOO 5-t kifejezetten állatbarát utastérrel szereltek fel. Az ülések antibakteriálisak, karcállóak és könnyen tisztíthatók, a légszűrő rendszer pedig a por és az allergének mellett a szőrszálakat is kiszűri.
- A JAECOO 5-ös benzines változatában egy 1,6 literes, négyhengeres, 145 lóerőre képes belső égésű motor található. Az autó 10,2 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órára, a végsebessége pedig 190 km/óra. A gyári értékek szerint a fogyasztása 7,0 liter/100 km körül alakul. Az Exlusive felszereltségi szinttel érkező benzines változat listaára 12 990 000 forint, ám a bevezető akció keretében 11 190 000 forintért hazavihető.
- A JAECOO 5-ös teljesen elektromos változatában egy 211 lóerőre képes villanymotor található. Az elsőkerék meghajtású szabadidő autó 7,7, másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órára és a végsebessége 175 km/óra. A lítium-vas-foszfát (LFP) akkumulátor kapacitása 61 kilowattóra. A gépjármű hatótávja, WLTP norma szerint 402 kilométer, kombinált fogyasztása 16,5 kilowattóra száz kilométerenként. A teljesen elektromos változat listaára 15 490 000 forint, a bevezető akció alatt 14 990 000 forint.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ömlik a pénz: jól megdobtuk az Amazont
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás