Fordulópontot hozott a tavalyi nyár számos európai turistaközpont életében: a látogatók özöne mind több helyen inkább teherré, mint előnnyé vált. Nem csoda, hogy egyre többfelé hoztak szabályokat a turisták megfelelő viselkedésére: korlátozzák a tengerjáró hajók vagy éppen a látogatók számát, emelik a turisztikai adót, kijelölik a parkolási területeket. De akadnak meglepő lépések is. Az Euronews összegyűjtött egy csokorra valót a legszokatlanabbakból.
Papucstilalom
Az olaszországi Cinque Terrében a turisták lábbelijét ellenőrzi a rendőrség. A környék híres a sziklákra kapaszkodó színes falvairól, amelyeket szédítő túraútvonalak kötnek össze. Az utak tavasszal és nyáron több ezer látogatót vonzanak, olyannyira, hogy a Cinque Terre nemzeti park hatóságainak biztonsági intézkedéseket kellett bevezetniük.
Kapcsolódó
A park hatóságai 2019-ben betiltották a nyitott vagy sima talpú lábbelik, például a papucsok viselését. A szabályszegőket 50 és 2500 euró közötti bírsággal sújtják.
Szelfizóna
Spanyolország legfőbb idegenforgalmi célpontja, Barcelona különleges szelfizónát hozott létre a Sagrada Familiánál, megelégelve, hogy a templom előtti téren, a Plaça Gaudí-n gyakorlatilag nem lehetett közlekedni egy TikTok-trend miatt. A látogatók ugyanis tömegesen a metró mozgólépcsőjén egyensúlyozva filmezték le magukat, az ikonikus emlékművel a háttérben. Mindez oda vezetett, hogy a turisták lényegében eltorlaszolták az állomások kijáratait.
A barcelonai városi tanács végül úgy döntött, hogy egy különleges zónát hoz létre a Sagrada Família mellett, ahol a látogatók szelfit készíthetnek, mielőtt belépnének a templomba.
Elektromos kisautók bérlése
A spanyol üdülővárosban, Benidormban a hatóságok súlyos bírságokat vezettek be a mozgáskorlátozottak és idősek helyváltoztatását segítő elektromos kisautók nem megfelelő használatáért. A rendőrség szerint ugyanis a turisták szórakozásból bérelték ezeket a járműveket, és veszélyes sebességgel száguldoznak velük.
A város vezetése most megszigorította a mozgássegítő kisautók bérlésére vonatkozó előírásokat és a járműveket csak azok használhatják, akiknek valóban szükségük van rá.
A szabályokat megszegő látogatókat akár 500 eurós bírsággal is sújthatják.
Végül következzen egy sajátos reagálás is arról, miként igyekeznek elbújni a turisták kíváncsisága elől a helyi lakosok.
Házfestés
A nyugat-londoni negyedet, Notting Hillt cukorkaszínű házai tették a közösségi média kedvencévé. A fotózkodó turisták tömege azonban borzasztóan zavarta az ottani lakosokat. A helyiek arról számoltak be, hogy a látogatók gyakran egészen a bejárati ajtóikig mentek, hogy ott fényképezkedjenek, előttük piknikeztek, sőt, egy tulajdonost megkértek, hogy menjen be a saját házába, nehogy elrontsa a fotót.
Most néhány lakos kevésbé feltűnő árnyalatokra, például feketére és szürkére festette házait, hogy elriassza a fotózkodókat.
Emellett „csendes zóna” táblákat is kihelyeztek, és láncokat, köteleket akasztottak a bejárati ajtajukhoz vezető lépcső elé.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről