Támogatható döntés az, hogy a decemberi nyugdíjakat az érintetteknek még Mikulás előtt folyósítják – áll a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesületének közleményében, amelyben arra reagálnak, hogy a következő nyugdíj kilenc nappal korábban, december 3-án érkezik azoknak az időseknek, akik bankszámlára kapják az ellátást általában minden hónap 12. napján, de azoknak is előbb viszi a postás, akiknek saját, meghatározott időben kézbesítik, egy másik időpontban.
Így lehetőségük lesz az alacsony ellátásban részesülőknek is arra, hogy a kifizetetlen számlákat kiegyenlítsék, a szükséges gyógyszereket kiváltsák, és nem kell majd szégyenkezniük a karácsonyfa alatt az unoka előtt, mert ők is tudnak nekik egy kis ajándékot adni – fogalmaznak a közleményben, de hozzáteszik,
Az persze aggaszt bennünket, hogy mi lesz a következő nyugdíjfolyósításig a rászorultakkal, hogyan bírják ki 2025. január 12-ig, a következő ellátás megérkezésig..
Javasoljuk, hogy az ez évi költségvetési törvényben szereplő „nyugdíjprémium céltartalékára” szánt 20,5 milliárd forintot ne csoportosítsák át más „fontos” területre. A nyugdíjasokra szánt összeget fordítsák a legrászorultabb idősek „túlélési csomagjára”. Ők nem tehetnek arról, hogy az ország nem tudta teljesíteni a törvényben előírt feltételként a 3,5 százalékos GDP növekedést.
Az előirányzatban szereplő összegből a 140 ezer forint alatti ellátásban részesülő 500 ezer érintett mindegyike kaphatna egyszeri 40 ezer forintos karácsonyi ajándékot.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Hamarosan nem postáz több számlát az MVM

Váratlan fordulat, nem lövik ki a magyar űrhajóst

A kormány 300 ezer tartalékosa 24 órát nem bírna a munkahelyén

Nagyon durván benéztük ezt a repülőrajtot

Így égett el 100 milliárd forint az MNB-alapítvány luxuskalandjai során

Még nehezebb lehet özvegyi nyugdíjhoz jutni, sokakra komoly szigor vár

Gyermekvállalási válság: Taylor Swift lehet a demográfiai fordulat kulcsa

Továbbra sem érteni Orbán Viktort, megint érkezett egy üzenet

Itt a bejelentés: Magyarországon építik meg a BYD európai központját
