A héten szép csendben a sör is felkerült azon acél és alumínium termékek listájára, amelyekre 25 százalékos importvámot vetett ki a Trump-adminisztráció. A Politico úgy értesült, hogy a vámkód egész pontosan „malátából készült sör” névre hallgat, és az összes sörtípusra vonatkozik, amelyik az Egyesült Államokba érkezik, függetlenül attól, hogy milyen csomagolásban van.
A friss rendelkezés érthető módon igencsak zavarba ejtette az európai sörfőzdéket, amelyek készleteket szállítanak az USA-ba. Már csak azért is, mert a legtöbb európai élelmiszerre és italfélére vonatkozó importvám „mindössze” 20 százalékos az Egyesült Államokba. Az USÁ-ba irányuló európai sörkivitel összeértéke tavaly egyébként meghaladta az 1,1 milliárd eurót.
A három legkelendőbb márka pedig:
- a Guinness;
- a Heineken;
- és a Stella Artois voltak.
A lap megjegyzi, hogy a 25 százalékos vámokat rögzítő kódex globálisan érvényes, tehát nem csak az európai, hanem egyaránt a mexikói sörfőzdéket és beszállítókat is sújtja. Utóbbi ország az amerikai sörimport több mint 60 százalékát adja. Az ügyben nyilatkozó vállalatok, köztük a belga sörfőzdék egyelőre kivárnak, ugyanakkor elhúzódó patthelyzettől tartanak.
Listázzák a britek az amerikai importtermékeket, jönnek a megtorló vámok
Listázta a brit kormány, mely árucikkeket vetheti be Donald Trumppal szemben a vámháborúban.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér