Az Egyesült Államok Kormányzati Etikai Hivatala által közzétett információk szerint Trump több mint 175 pénzügyi vásárlást hajtott végre augusztus 28. és október 2. között.
A Kormányzati Etikai Törvény néven ismert átláthatósági törvény alapján nyilvánosságra hozott adatokban nem nevezték meg az egyes vásárlások pontos összegét. Az mindenesetre kiderült, hogy a felsorolt eszközök nagy része állami és közintézményekhez kötődő szervezetek által kibocsátott, valamint vállalati kötvényekből áll.
Kapcsolódó
A Trump által megszerzett vállalati kötvények között olyan chipgyártók kötvényei is szerepelnek, mint a Broadcom és a Qualcomm; olyan technológiai vállalatok, mint a Meta Platforms; olyan kiskereskedők, mint a Home Depot és a CVS Health, valamint Wall Street-i befektetők, mint például a Goldman Sachs és a Morgan Stanley, de az elnök bevásárolta magát az Intelbe is, amelyben a kormány éppen Trump elnöksége idején szerzett részesedést.
A Fehér Ház a Reuters érdeklődésére nem kommentálta a kötvényvásárlásokat. Korábban azonban jelezte: Trump továbbra is benyújtja befektetéseivel kapcsolatos kötelező nyilatkozatait, de sem neki, sem családjának nincs szerepe a portfólió vezetésében, amelyet egy harmadik fél, egy pénzintézet kezel.
Maga Trump, aki a politikába lépése előtt az ingatlanszektorban szerzett vagyont, korábban szintén azt mondta, hogy cégeit egy gyermekei által felügyelt vagyonkezelői alap viszi.
Trump júniusban benyújtotta az éves vagyonnyilatkozatát is, amelyben jelezte, hogy a különböző vállalkozásaiból származó bevételek végül továbbra is hozzá kerülnek, ami sokakban aggodalmat keltett a lehetséges összeférhetetlenség miatt. Ebben a 2024-es naptári évre vonatkozó nyilatkozatában több mint 600 millió dolláros bevételről számolt be kriptovalutákból, golfingatlanokból, licencekből és egyéb vállalkozásokból.
Összességében az elnök júniusi éves bevallásában legalább 1,6 milliárd dollár értékű vagyonról számolt be a Reuters akkori számítása szerint.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Nem is gondolnák az autósok, hogy ezzel félmilliárd forint maradt a zsebükben
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében