Jack Smith a 2020-as választás eredményének megváltoztatási kísérlete miatt indult per ejtését kéri az illetékes bírótól. Egy másik büntetőügy esetében a New Yorkban zajló eljárás folytatását már a múlt héten meghatározatlan időre elhalasztották.
A mostani kezdeményezés szerint a bírósági eljárás leállításának Donald Trump január 20-i hivatali eskütétele előtt kell megtörténnie.
„Az alkotmány értelmében az ügy megszüntetendő azt megelőzően, hogy a vádlottat beiktatják hivatalába” - fogalmaz Jack Smith indítványa.
A bejelentés megfelel a várakozásoknak, és az amerikai igazságszolgáltatási gyakorlatnak, miszerint a hivatalban lévő elnök ellen a szövetségi kormányzat nem folytat büntetőpert.
Az amerikai igazságügyi minisztérium, amely egyben a szövetségi legfőbb ügyészség szerepét is betölti,
2023-ban emelt vádat a volt elnök, és időközben ismét megválasztott republikánus politikus ellen a hatalomátadás akadályozása, és bűnszervezetben elkövetett kísérlet miatt a 2020-as elnökválasztás eredményének megváltoztatására.
Trump a büntetőügyben azzal érvelt, hogy a 2020-as elnökválasztás eredményének felülvizsgálatára irányuló kezdeményezéseket hivatalban lévő elnökként indította a választás szabályosságának biztosítása érdekében.
Egy másik, szintén Donald Trump elleni büntetőügyben, a New Yorkban zajló eljárás folytatását illetően Juan Merchan bíró múlt héten meghatározatlan időre elhalasztotta. A bírói döntést megelőzte, hogy Alvin Bragg kerületi ügyész kezdeményezte az ügy felfüggesztését 2029. januárjáig, arra az időre, amíg Donald Trump az Egyesült Államok elnöki tisztségét viseli.
Abban az ügyben üzleti iratok meghamisítása miatt az esküdtszék májusban mind a 34 vádpontban bűnösnek találta Donald Trumpot.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Nem adták oda a defibrillátort egy életmentéshez a Határ úti metrómegállónál
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni