Az Eurostat csütörtöki felmérése szerint az Európai Unióban a tojás ára ugyan emelkedett az elmúlt évben, de lassabb ütemben tavalyhoz képest. Márciusban átlagosan 6,7 százalékkal voltak drágábbak a tojások, mint egy évvel korábban – számolt be a Politico hírportál.
Az átlagos adat mégis hatalmas nemzeti eltéréseket takar – Csehországban 46 százalék, Szlovákiában 30 százalék, Magyarországon pedig 26 százalék drágulást mértek 2024 óta. Ezzel szemben Hollandiában 3,6 százalékkal, Luxemburgban 3,2 százalékkal, Görögországban pedig 2 százalékkal csökkentek az árak.
Az Egyesült Államok eközben továbbra is küzd a madárinfluenza járvánnyal, amely miatt tojótyúkok millióit kellett kiselejtezni. Márciusban az amerikai tojás ára minden idők legmagasabb szintjére emelkedett.
Donald Trump ennek ellenére azt állítja, hogy az árak csökkentek, és kritizálta az amerikai jegybankot, amiért nem követte az Európai Központi Bank kamatcsökkentését.
Mi történhetett? Gyors versenyhivatali vizsgálat alá veszik a tojás és a tejtermékek árát
A tojás esetében is hat az árrésstop: körülbelül a két évvel ezelőtti árszinten juthatunk az ünnepkörtől elválaszthatatlan élelmiszerhez, és hiányra sem kell számítani a piaci szereplők szerint. De aki biztosra akar menni, az már most megvásárolhatja húsvétra.Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat