Az Instagram állítólag fontolgatja, hogy külön alkalmazásként indítja el a Reels nevű rövid formátumú videofunkcióját, mivel a kínai tulajdonú TikTok jövője továbbra is bizonytalan az Egyesült Államokban - számolt be a BBC.
A közösségi médiaplatform főnöke, Adam Mosseri a héten beszélt munkatársainak a lehetséges lépésről a The Information című üzleti kiadvány tudomása szerint.
Az Instagram anyavállalata, a Meta egyelőre nem kommentálta a hírt.
Januárban Donald Trump amerikai elnök 75 napos haladékot adott a TikToknak, hogy megfeleljen a Joe Biden akkori elnök által aláírt törvénynek, amely a platform eladását vagy betiltását írja elő.
Trump egy vegyesvállalat létrehozását is felvetette 50-50 százalékos tulajdoni hányaddal az Egyesült Államok és a ByteDance között, de ennek részleteiről azóta sem tudni többet.
A Biden-kormányzat annak idején azzal érvelt, hogy a 170 millió amerikai felhasználóval rendelkező TikTokot Kína kémkedésre és politikai manipulációra használhatja fel.
A tiltás ellenzői ugyanakkor a szólásszabadságra hivatkoztak a platform nyitva tartásának indokaként.
2018-ban egyébként a Meta indított már egy önálló alkalmazást Lasso néven, hogy versenyezzen a TikTokkal, de azt később leállították.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék