Hiába lehetett feltételezni Donald Trump pénteki döntése alapján ennek az ellenkezőjét, mégis amerikai vámteherrel sújtják majd a fogyasztói elektronikai cikkek és félvezetők termékköreit, csak később – ez derült ki Howard Lutnick az ABC This Week című műsorának adott interjújából.
Az amerikai kereskedelmi minisztert idéző Reuters beszámolója szerint az okostelefonok, a számítógépek és néhány más elektronikai termék, akárcsak a félvezetők, más vámok alá kerülnek, s körülbelül egy hónapon belül vethetik ki.
Az okostelefonokat és a számítógépeket visszamenőleg mentesítette az új vámok alól Trump
A nagy technológiai cégek, mint az Apple, az Nvidia, a Microsoft és a tágabb értelemben vett technológiai ipar fellélegezhetnek ezen a hétvégén. Részletek.Ismert, Trump kormánya pénteken késő este mentességet biztosított az ilyen, javarészt Kínából importált termékekre kivetett viszonossági vámok alól, komoly megkönnyebbülést ígérve az Apple és más technológiai cégek számára, amelyek Kínában gyártanak, s importált termékeket értékesítenek.
Kína közölte, hogy értékeli a halasztást. A kereskedelmi minisztérium vasárnapi közleményében a lépést
kis lépésnek nevezte az Egyesült Államok részéről az egyoldalú „viszonossági tarifák” helytelen gyakorlatának kijavítását.
„A harangot a tigris nyakában csak az tudja kioldani, aki azt megkötötte” – reagált a kínai minisztérium, és arra szólította fel az Egyesült Államokat, hogy tegyen jelentős lépést az általa hibásnak nevezett cselekmények kijavítása és a vámok teljes eltörlése érdekében.
Az importadókból visszamenőlegesen április 5. 12:01-től kizárt 20 termékkategória listája minden számítógépre, laptopra, lemezmeghajtóra és az automatikus adatfeldolgozóra vonatkozik. Félvezető eszközöket, berendezéseket, memóriachipeket és lapos kijelzőket szintén ideértve.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben