Minél kevesebb időt töltsenek otthon, ezt tanácsolja a fiataloknak Scott Galloway, a New York Egyetem üzleti iskolájának, a NYU Stern School of Businessnek a marketingprofesszora.
„Soha nem szabad otthon lenni, mindig ezt mondom a fiataloknak. Otthon elegendő hét óra alvás, és ennyi. Az otthon töltött idő fordítottan arányos a szakmai és romantikus sikerekkel. Ki kell mozdulni otthonról” – mondta a Business Insider szerint a The Wall Steet Journal rendezvényén.
Meg lehet szerezni mindent, csak éppen nem egyszerre. És persze, mindannyian ismerünk egy olyan srácot vagy lányt, aki jó kapcsolatot ápol a szüleivel, elképesztő formában van, ételblogot vezet, időt áldoz az ASPCA állatvédő szervezetre, hétvégente pedig DJ-zik, de tegyük fel, hogy ti nem ilyen srácok és lányok vagytok. Ha a felső 10 százalékba szeretnél tartozni, pláne ha a felső 1 százalékba, akkor kapd össze magad! Én két évtizeden át mást sem csináltam, csak dolgoztam
A home office a legaljasabb karriergyilkos?
Scott Galloway több alkalommal is igyekezett már felhívni a fiatalok figyelmét arra, hogy a távmunka jócskán megtépázza előrelépési lehetőségeiket. Azzal ugyanis, hogy otthonról dolgoznak, megfosztják magukat a kapcsolathálózatuk megfelelő felépítésének lehetőségétől.
„Mielőtt kutyákat és házastársakat gyűjtenétek magatok mellé, menjetek be az irodába, szerezzetek mentorokat, barátokat” – javasolta korábban a Z generáció tagjainak a CNN-nek adott interjújában is.
Hozzátette, hogy az általános tendencia azt mutatja, rendszerint azokat léptetik elő, akik a legjobb kapcsolatokat alakították ki kollégáikkal a munkahelyükön.
Musk is a home office esküdt ellensége
Véleményével nincs egyedül a profeszor, a Twitter és a Tesla tulajdonosa, Elon Musk szintén több alkalommal felszólalt már a pandémia során széles körben elterjedtté vált távmunka ellen.
A milliárdos a közelmúltban is kijelentette, az embereknek
„le kell szállniuk az istenverte magas lóról az otthoni munkavégzéssel kapcsolatban”.
Kijelentette, morálisan helytelen elvárni a munkavállalóknak, otthonról végezhessék a munkájukat, mikor a gyárakban dolgozóknak vagy éppen az élelmiszereket megtermelőknek erre egyáltalán nincs lehetőségük.
Elon Musk hozzátette, azt nem várja el a beosztottjaitól, hogy annyit dolgozzanak, mint ő, elég ha heti 40 órát bent töltenek a cégnél. Saját bevallása szerint ugyanis ő rengeteget dolgozik, a Twitter átvételekor például sokszor aludt bent a vállalatnál. „Szinte mindig dolgozom, csak elvétve nem” – mondta.
Egy tavaly novemberben elküldött, kiszivárgott e-mail azonban nem éppen arra utal, hogy tényleg csak 40 óra irodai munkavégzést várna el munkavállalóitól a milliárdos. Sajtóinformációk szerint a belső levélben Elon Musk azt írta az alkalmazottaknak, „extrém keménységre lesz szükség” részükről, „éjszakába nyúló intenzív munkavégzéssel és kivételes teljesítménnyel”. Igaz, ezt kevéssel a cég október végi felvásárlását követően írta, és ideiglenes elvárások is lehettek.
A pályakezdőknél valóban visszaüthet
A koronavírus alatt kényszerből bevezetett home office végül velünk ragadt. Több nagy cég – például az Amazon, a Disney és a Starbucks – is megpróbálta visszaterelni az irodába munkavállalóit, kiderült azonban, hogy sokan akár a fizetésükből is hajlandóak engedni, ha cserébe dolgozhatnak legalább részben otthonról.
Egy március végén publikált tanulmány készítői azonban arra a konklúzióra jutottak, hogy a senior mérnökök esetében hatékonyan működött a felmérés ideje alatt a home office, jobban és többet tudtak dolgozni otthonról, mint az irodából.
A junior kollégák helyzetét és fejlődését viszont jelentős mértékben hátráltatta, hogy nem kaptak annyi visszajelzést az elvégzett munkájukkal kapcsolatban távmunkában, mint az irodában.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)