Augusztus végén jelent meg egy rendelet a Magyar Közlönyben, miszerint októbertől az eddigi gyakorlattól eltérően a kontrollvizsgálathoz is új beutalóra van szükség.
A 24.hu-nak azonban Takács Péter államtitkár azt mondta: nincs szó erről, egyúttal pedig elismerte, hogy félreérthető a rendelet szövege. Szó sincs arról ugyanis, hogy kétszer kell majd beutaló a betegeknek októbertől.
Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy egy technikai jellegű változásról van szó. Azért kell ugyanis a kontrollvizsgálathoz is e-beutalót írnia a szakorvosnak, hogy lehetősége legyen a betegeknek online vagy telefonon időpontot foglalni az EgészségAblak applikáción vagy a 1812-es telefonszámon keresztül, akkor is, ha az orvos kontrollra rendelte vissza őket.
Ez a gyakorlat korábban úgy nézett ki, hogy az orvos ráírta a beteg ambuláns lapjára, hogy mennyi idő múlva jelenjen meg kontrollon, ettől azonban a betegnek sokszor vissza kellett járnia a háziorvoshoz beutalóért, ez pedig az államtitkár szerint nem volt jó gyakorlat, mert ha a szakorvos maga kezdeményezi, hogy a beteg ismételten jelenjen meg nála, akkor a háziorvosi beutaló felesleges.
Ugyanakkor tényleg szigorítás vár azokra a szakrendelőkre, akik nem elektronikus beutaló alapján nyújtanak ellátást.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy amennyiben nem elektronikus beutaló alapján nyújtják az ellátást, úgy a finanszírozási összeg 10 százalékát, de legfeljebb ezer forintot levonnak. Takács Péter szerint erre azért van szükség, mert a háziorvosok 90 százaléka rutinszerűen kiállítja az e-beutalót, azonban számos szakrendelő ellenáll ennek, főként a kerületi fenntartású fővárosi szakrendelők. Ehelyett sokszor elkérik a papír alapú beutalót, ami az állmatitkár meglátása szerint teljesen felesleges, sőt, „a betegek szivatása.”
Tízezreket spórolhat ezen az egészségügyi vizsgálaton, ha ismeri a kiskaput
Sokan szeretnének átfogó képet kapni egészségi állapotukról, erre pedig a nagylabor a legkézenfekvőbb megoldás. A magánpraxisokban ezért a vizsgálatért 20-30 ezer forintot is elkérnek, ugyanakkor bizonyos esetekben ingyenes is lehet a páciensek számára.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér