A csütörtöktől munkához látó Szuverenitásvédelmi Hivatalt (SZH), Lánczi Tamás politológust vezeti.
A SZH feladata, hogy felhívja a magyar társadalom és a politikai döntéshozók figyelmét a külföldi befolyásolási kísérletekre.
Kapcsolódó
Ennek érdekében saját hatáskörben és más állami szervekkel együttműködve vizsgálatokat folytathat, ezek eredményét pedig a nyilvánosság elé tárja. A magyar szuverenitás védelme érdekében javaslatokat tehet a jogalkotónak - olvasható a hivatal közleményében.
A SZH mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy Magyarország a globális átalakulások korszakában is saját maga dönthessen sorskérdéseiről - emelték ki.
Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára 2024. január 15-én nevezte ki Lánczi Tamást a hivatal elnökévé.
Az év elején Lánczi Tamás úgy nyilatkozott: hivatal nem hatóság, nem végez nyomozást és nem alkalmaz szankciókat, feladata alapvetően az elemzés és a feltárás lesz, tevékenységében pedig a nyilvánosság lesz a legfontosabb eszköze.
Kifejtette azt is, hogy ha az Európai Bizottság, vagy bármely más uniós szerv megpróbál „túlterjeszkedni” a jogkörein, vagy megpróbálja csorbítani Magyarország szuverenitását, akkor az is „önmagában egy vizsgálat tárgya lehet”. Hozzátette, Magyarország ugyanakkor bizonyos jogköröket, szuverenitásának egy részét közösen gyakorolja más tagállamokkal, az ezekből adódó „súrlódások” vizsgálata viszont nem tartozik a hivatal elsődleges feladatai közé.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Saját aranyukra fáj a németek foga