Az elmúlt évek egyik legjelentősebb evakuációs művelete került biztonságos szakaszba, a kormány 87 magyar és egy amerikai állampolgárt szállított haza a Közel-Keletről
- jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden késő este közösségi oldalán.
A tárcavezető arról számolt be, hogy a közel-keleti háború nyomán egyre súlyosabb a biztonsági helyzet, egyre nagyobb területen zajlanak harcok, ami miatt sajnos egyre több magyar ember kerül veszélybe és szeretné elhagyni a térséget.
„Természetesen ahogy az lenni szokott, mindenkinek segítünk. Most azonban az evakuációs műveletek nehezebbek és összetettebbek, mint bármikor korábban, hiszen mind az izraeli, mind az iráni légtér le van zárva. Ezért mindazokat a magyarokat, akik Izraelből kérték a kimenekítésüket, először autóbusszal el kellett vinnünk az izraeli-egyiptomi határhoz, onnan pedig autóbusszal lehet lejuttatni őket Sharm el-Sheik repülőterére, ahova már a Magyar Honvédség gépe ment értük" - tudatta.
„Jó hír, hogy a repülőgép felszállt Sharm el-Sheikből, így az elmúlt évek egyik legjelentősebb evakuációs művelete került már biztonságos szakaszba. Összesen 88 embert hozunk haza, 87 magyar és egy amerikai állampolgár alkotják az evakuációs kontingenst"
- tette hozzá.
Szijjártó Péter köszönetet mondott a műveletben részt vevő diplomatáknak, hogy az akciót ilyen fegyelmezetten és ilyen jól, eredményesen végre tudták hajtani a rendkívüli nehézségek dacára.
„Tehát összesen 88 ember, köztük 87 magyar és egy amerikai állampolgár most már biztonságban van" - mondta.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy