Pakisztánban elfogták egy hírhedt orvos és egy autószerelő vezette szervkereskedő hálózat tagjait – közölte hétfői sajtótájékoztatóján Mohszin Nakvi, Pandzsáb tartomány kormányfője. Mint mondta,
a bűnözők legkevesebb 328 illegális vesetranszplantációt hajtottak végre. A műtétek egy részét magánotthonokban végezték el, olykor a páciensek tudta nélkül.
A rendőrségi vizsgálatok szerint a gyanúsítottak áldozataikat a kórházakból csalogatták el. Favád Muhtár, akit erkölcstelen orvosi gyakorlat miatt már többször őrizetbe vettek, a név szerint nem említett autószerelőt műtéti asszisztensként, illetve aneszteziológusként alkalmazta.
Nakvi szerint a vesék darabját 10 millió rúpiáért (44 millió forint) értékesítették.
A szervkereskedő hálózat nyolc tagját tudták őrizetbe venni. A bűnszervezet Pandzsáb keleti részén, illetve Kasmír pakisztáni fennhatóság alatt álló részén működött. Legkevesebb három olyan emberről tudni, aki belehalt az illegális műtétbe.
Nakvi hozzátette: valószínűleg a 328-nál sokkal több illegális transzplantációt és műtétet hajtottak végre, ám azokra nincs bizonyíték.
Pakisztánban 2010 óta tilos az emberi szervek kereskedelme. A törvényszegőket tíz év börtönnel és súlyos pénzbüntetésekkel sújtják. A szabályozással a kormány igyekezett megakadályozni, hogy kizsákmányoló közvetítőkön keresztül külföldi vevők jussanak illegálisan szervekhez.
A pandzsábi rendőrség legutóbb januárban jelentette be egy szervkereskedő hálózat felszámolását, miután egy illegális laborban rátaláltak egy eltűntnek nyilvánított 14 éves fiatalra, akinek eltávolították az egyik veséjét.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás